Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)

32

bölcsész orvoshoz épen nem is lenne illü. Az emberi értelem szabadsága , ennek szabad használatát javasolja, sőt kívánja; a végsöségeket az okosság szabja s állapítsa meg. Ama végsú'séget, mellyet a gyógyszereknél áthágni soha sem volna szabad, egy gyógyszerész sem volt még képes kijelölni, hisz még eddig a külön esetekhez alkalmazandó szigorú adagmennyiség sincs — sem nem is Jeend soha — meghatározva; — ugyan is az orvosi szereknek vegy — erú'iani hatása fölötte viszonylagos, és ezer meg ezer körülmények által változandó! — Mind a mellett is fájdalom! mind az adagokra, mind pedig a gyógyszerek hatására nézve a gyógyszerészi könyvekben foglalt elvek azon egyetlen iránytű, melly szerint magát a kezdő' gyakorlónak tájékoznia kell; s épen nem lehet rajta csodálkozni, ha ő, egy körül nem árkolf határtalan mezőn egyik vagy másik szélsőségbe talán egy lépéskét tenni néha gyarló lenne is. Nem fogsz- e elmosolyodni, midőn egy illy újonca, lázas betegnél valamelly szabályszerű csinos egyvelege miatt zavarba jön, és a szomjúságtól epedő betegnek csak bizonyos időperczekben enged meg néhány csöpp vizet; vagy midőn ő a tompa, vagy is buta idegláznál a tönkre jutott központtól akarván elvonni a kóringert kétkedve tűnődik azon, váljon merészkedjék- e a lábfejekre egy pár tenyerni nagyságú hólyag huzó tapaszt alkalmazni? (minthogy az, úgymond, a hugy vezetékeknek ollykor mérges ellensége is szokott lenni) Az illyen hősecskék, esküdni merek rá, bizonyosan ki fogják oltani az élet pislákoló mécset. Pedig ugyan mire való azon rovarocskákkali fukarkodás, mellyekkel bennünket olly bőven ellátott a bölcs természet? s mit félsz akkor a húgyhólyag görcsétől, midőn tán maga az élet van koczkán! —