Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)

24

va, saját Szereikkel tüstént előállnak, és magukat gyakorlott éles látásukban elbizva, minden nyomos vizsgálatot fölöslegesnek hisznek; — azonban ők a legnagyobb sötétségben tapogatóznak , s nagyralátásukkal födőzge- tik tudatlanságukat. Abban is van ugyan valami, hogy igen hosszas tudakozódást megunván a beteg, utoljára vagy minden kérdésre igen t mond, vagy pedig titkait , mellyeket tőle erőnek erejével kiakarunk csikarni, annál inkább (igyekszik elrejteni; de mind a mellett is kövess el mindent, hogy a betegség képét szerkesztő értelemnek nézés, tapintás — szóval minden érzék segédkezeket nyújtson mindazon pontok előmutatására, mellyeket a makacs, vagy magával is tehetetlen beteg megtagad. — És te, kit különben szerény , jógondol, kozásu,s józan itéletiinek szeretek hinni, — remény- leim e dologban is biztosan, és lelkesen fogsz eljárni.

2. A más — kivált fiatal gyakornoknál nem ritka hiba az, — miszerint mayát némelly kedves ynagyszerekbe elhízza, a természet erejében pedig igen is kevéssé bizik. Ez ő reá nézve olly csomó, mellyet csak első éveiben gyűjtendő hü tapasztalatai után fog megoldani ; igen elevenen emlékezvén ő azon magasztalások- ra, mellyekkel a gyógyszerek hatalmas erejét a tanszékekből hirdetgetik , hozzá járulván még azoknak talán egy—két esetben bebizonyult sikere, — innen jő, — hogy nem vétetvén a természet és az orvosi-szer hatása közötti arány szorosan számba , némellyek azt hiszik, miszerint az egészség helyrehozására mindenkor egy egész gyógyszertár szükséges, megvetve mintegy azon dönthetlen igazságot: „néha az orvos keveset, vagy semmit sem téve, legjobban orvosol.“ Tapasztalhatni , — különösen a tanulni szeretőknél — azt is, miszerint az újdonságokon nagyon kapkodnak, és mentül több szereket szeretnek, holott a legszerenesé-