Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)

n

MÁSODIK FEJEZET

A fiatal orvos gyengéi.

„Soinnia sua narrare — vigilantis est.í(

Seneca.

Miután őszinte fel világositok mások fogyatkozásait, szemléljük meg azon hiányokat is, mellyek nekünk rovathatnak fel. Elismerem, hogy ez igen érzékeny mérleg, mellyet az önszeretet hatalmas parancsa billent egyik vagy másik oldalra, de ezen hitván yenzés és hamis szemérem, más részről pedig embertársaink iránti kötelességünk szent érzete sokkal magasabb szempont, semmint ezen tiszta tükörbe elfogult kedélylvel volna szabad tekintenünk. Törpe és kisléleknek tulajdona szenteskedő álarczczal takarni el a hazug képet; a tiszta, s szilárd lélek bátran száll szembe a világgal, S megfogja ő különböztetni a nemes érczet salakjától, midőn a rövidlátó mindent gyémántnak hisz, a mi önzése mázzától csillog.

Ifjú barátom, gyakorlati pályád kezdetén, — mint tapasztalatlan, s hirtelenkedő vagy ián vakmerő, legnagyobb buzgalom mellett is eltévedhetsz — kivált ha saját erődbe kelletinél többet bizakodni; — így különösen

1. ha a beteget csuk felülegesen vizsgálod, meg. A beteg ágyánál tett szoros és szigorú vizsga az, melly a szemléleti tárgy fölötti helyes ítéletre, s a betegségnek valódi ismeretére, és a jól alkalmazandó gyógymódra vezérel. S ugyan honnan jő ezen nem kis munkának olly nagy fontossága? az, ki a betegek ezerképen változó egyéni természetét, szokásait, életmódját, és a betegségeknek számtalan sok okait szeműgy-