Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)
Előértesités
közti nagy különbséget; ugyanazon méregnek pedig a különböző anatómiai elemekre való különböző hatása mutatja a társaságban élő. testünk szilárdabb részeit alkotó, élesztő-sejteknek együttes de különnemü életét. A chémiai, élettani és physikai ismeretek, minden előhaladt koruk mellett is, még eléggé nem fejlettek odáig, hogy általában véve az erjedéseknek különböző hőfokok szerinti megváltozásában a minőséget, vagy bizonyos minőségű egybetett erjedésnél a szereplő al- kotrészek mennyilegességét biztosan meghatározni lehessen; sőt az egybetett erjedéseknél, minő például a mi testünkben és a mustban is van, még az azokat alkotó egyszerű erjedés-nemeknek mennyileges vagy minőleges szereplését sem ismeri a chemia kellő pontossággal. Azért a betegedési vagy beteges erjedési megváltozások fokozatos kimutatására, vagyis, a betegségeknek természetszerű Vegytani beosztására és azoknak egyenként különleges vegytani tárgyalására, a tudomány jelen állásában, kiterjedni nem lehet. Ily természetszerű vegytani beosztályozása és tárgyalása a betegségeknek, a mondott okok miatt, még eddig nem volt és sokáig nem is lesz. De azért a gyógyászat mégis sikeresen működhetett és működhetik, mert a sikerre nézve elég tudnunk azt, hogy a beteges erjedés vagyis a betegség hol, a testnek mely részében van, és minő irányban mutatkozik. Ugyan is az egészséges állapotot egy bizonyos közép élet-erjedési fokban levőnek véve, miként ezt a munka szövegben előadjuk és ki is mutatjuk, a betegség, akár általában a testben akár ennek helyleges bizonyos részében legyen is, csak kétféle irányban nyilvánulhat: vagy az illető erjedés nagyobb mérvű élénkebb voltában, az úgynevezett lázas vagy lobos fölerjedésben; vagy annak hanyatlásában és elszünni akarásában, az úgynevezett összeesesi leerjedesben. Mi a betegedés ezen két különböző irányára vagyis hajlamára vagyunk főfigyelemmel. Mit bárki is ha egyszer VI
