Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)
II. A gyógyászat történelméből azt látjuk, hogy annak minden törekvései, ösztönszerüleg, az emberbenlévő élet-erjedésnek rendezésére voltak irányozva
44 adagolását, vagyis kellő mennyiségben és időben adását, minden egyes betegnél, ennek egyéniségét és betegségét tekintetbe véve, lelkiismeretesen tenni. Ebben is vezérfonalul és irányadóul szolgálhat a szerek erjedésre hatásának eredménye. Felvilágositásul csak egy pár ellentétes példát hozunk fel: a vizet és a kéksavanyt. Bizonyos mennyiségű erjedésben levő musthoz 3 annyi vizet töltve szűnik el annak erjedése, de a kék- savanyból a vizénél 30,000-szer kisebb mennyiség is képes ugyanazon eredményt eszközölni. A kéksavany leghatalmasabb méreg is, mely a szerves életnek általában a legnagyobb ellensége. Alig egy csepnyi belőle, az embernek vagy még nagyobb állatnak is vérébe jutva ^ képes azt megölni, vagyis életerjedését megszüntetni. Az életerjedésének elméletéből és természetéből nem csak a gyógyszerek czélszerü megválasztása, miként később még bővebben és részletesebben fogjuk láthi, de sőt a tápanyagoknak és étkeknek is czélsze- rüen való készitése, összetétele és együttes élvezete is természetesen és ösztönszerü czélzatossággal következik. Például: a hús sótalanul hirtelen és igen nagy fölerjedést okozna, azért megsózva nem csak jobb izü, de ezen leerjesztő szer által, mérsékeltebb erjedést is eredményez az emberben. Ezért eszi a magyar ember a szalonnát bőven sózva és paprikázva. Főleg a zsírosabb és elaprózott sült vagy főtthusnemüekhez, melyek csak magukban véve kellemetlen felböfögéssel, a gyomrot nyomó és feszitő gázfejléssel járó rohamosabb erjedést okoznának, ösztönszerüleg kivánjuk és esszük a savanyított ugorkát, kolbászhoz mustárt, tormát, retket sat, melyek egyfelől mindannyi erjedést gyengitő, leerjesztő szerek a mellett, hogy másfelől az emésztő nedvek kiválasztását elősegítik. Láthatjuk mindezekből, hogy az eijedések össz- hangzatos rendében állván az ember egészsége azoknak
