Gerlóczy Zsigmond dr. (szerk.): Az egészség könyvtára 3. A mérgezésekről (Budapest, 1907)

I. Mérges vegyi temékek - 3. Mérges fémek

34 Tünetek. 1 ] 1 t < 1 t ] í c t liszt, sőt mint azt egy eset mutatja még az óimosan mázolt fahulladékokkal kifűtött kemence is mér­gessé teheti a különben jó kenyeret. Az ólomfestékek alkalmazása süteményeken, cukrokon, játékszereken, vörös kaucsuk csöve­ken, szopókákban (csecsemőknek) tilos ugyan, de nem egyszer okozott már mérgezést. Az idült ólommérgezés tünetei lopva és las­san kezdődnek, s kezdetben alig ismerhetők fel, különösen, ha senki sem gyanakszik ólomra. Megnehezíti a felismerést az is, hogy a mér­gezés fellépési módja, lefolyása egyénenként nagyon különböző lehet és nem egységes. Meg­kísértjük jó leírását adni a következőkben. Általános, több-kevesebb intenzitással minden­kinél észrevehető jelenség az étvágytalanság, étel­undor, édeskés fémíz vagy olyan semmi-íz a szájban, enr.ek megfelelőleg lesoványodás, fakó ircszín, munkagyengeség jelentkeznek. A be- :egek igen lehangoltak, rendetlen bélürülések- *ől, gyakori szorulásról panaszkodnak; érverésük assú és feszes. Ezen állapot közben jelentkezik azután egy, néha két-három jellegzetesebb és súlyosabb tünet, a milyenek a következők: Tekele ólomszegély az ínyhús és a fog hatá- •án, undorító szájbűzzel, nyál folyással, fekélye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom