Szakcikk gyűjtemény
Török József: A két magyar haza első rangú gyógyvizei és fürdő-intézetei
8 mint például maga a’ vegybontó Vagner Dániel ur is a’ vasas hévvizek közé számítja , a’ vastartalom azonban olly csekély ezen hévvizekben, hogy annak jelentélyes módosító hatást tulajdonítani egyátaljában nem lehet, minél fogva azokat bízvást a’ közönyös hévvizek közé, ’s egyszersmind a’ világhírű gasteini , pfaeífersi, wildbadi gyógyforrások mellé sorolhatjuk, A’ daruvári, és gasteini hévvizek között különösen annyira meglepő a’ hasonlatosság, hogy elmerjük mondani , miként a’ különbséget e’ két fürdő között egyedül a* hely , ’s éghajlati viszonyok föltételezik. A’ daruvári hévvizek gyógyjavallatai. A’ daruvári hévvizek jótékony hatásuaknak tapasztaltattak Hinterholzer, Fása, Bischof, Fer gits főorvosok, és dr. Rosenberg által, a’ következő betegségekben ; 1. A’ csúzos, 2. A’ köszvényes bántahnakban még akkor is, ha már kórtórmények, lerakodások, tagzsugorodások jöttek is létre, mit e’ hévviznek magas hévmérsékletéből egyelőre is lehet gyanítani, 3. A’ görvélyes mirigydaganatokban, 4. Különféle idült kütegek és fekélyekben, 5. A’ takhártyák, nevezetesen pedig a’légzési életművek né- melly idült bántalmaiban, 6. Az emésztési életművek rendetlenségeiben, savképzödés, nyálkásság, gyakori hányás , rendetlen székelések, szélkóros- ságban. 7. A’ hasüregi zsigerek , máj, lép , sat. dugulásaiban , ’s ke- ményedéseiben , hasüregi vérbőségben szinte kitűnő sikerrel használtattak, 8. A’ vesék, ’s átalában a’ hudkészitö , és kivezető élelmü- vek nem lobos jellemű bajaiban , füvény-húd kökórban sat. 9. Nagy hirt nevet vívtak ki magoknak a’ darúvári hévvizek némelly női gyöngeség, és petyhüdséggel jellemzett bajokban, miilyenek a’ makaos fehér-folyás, terméketlenség, koraszülés által okozott gyöngeség, hószámrekedés, sat. 10. Kitűnő hatásúak a’ szóbani fürdők némelly idegkórokban, nevezetesen görcsök, szélhüdések, lagreszketés , szédelgés, félold ali fejfájás (hemicrania), hall- és látgyöngeségben sat.