Thanhoffer Lajos dr.: Az összehasonlító élet- és szövettan alapvonalai (Budapest, 1883)
Általános rész - Második fejezet - Kötőszöveg vajai
FESTÉKES KÖTŐSZÖVET. RUGANYOS- ÉS ÍNSZÖVET. 45 6. Festékes kötőszövet. A kötőszövetben pigmentes sejtek is jőnek elő és pedig a szem edényhártyájában, hüllők s más alsófokú állatoknak majdnem minden szervében. E sejtek csillagalakúak s egymással gyakran összefüggő hálózatokat képeznek (31. ábra). Az amphibiu- mok-, a reptiliumok- és még alsóbb fokú állatokban (festöncz) nagy ilyen sejtek vannak a bőr kötőszövetében. Ezek nyúlványai a felhámsejtekig mennek, sőt mint könnyen meg lehet győződni, egyesek a felhámsejtek közé is benyomulnak. Ezek cliromatophora-knak (festékvivőknek) neveztetnek. Bert és mások felveszik, hogy ezek még helyüket is változtathatják. Az idegrendszer befolyással látszik működésükre lenni, noha velük se ideg se izom nem függ össze, (régebben hitték ezt.) Villámáramra, vagy erős fényre, vagy érintésre összehúzódnak. Az emlitett állatok bőrének szinváltozatai tőlük függnek. 7. Ruganyos- és ínszövet. Ha egy inat hosszmetszetben tekintünk meg, egymás mellett párhuzamosan futó s ragasztó anyaggal összetartott széles ínköte- geket látunk azon, a melyek rostozatosak s köztük orsóalakú sejtek fészkelnek. Az ín haránt metszetén egyes, pro- toplasmát tartalmazó sejtszerű képletek s azokközt az ínkötegek átmetszetei láthatók egyes szemcsékkel tarkázva, melyek az ínkötegeket alkotó fibrillák átmetszetei. Újabb vizsgálatok szerint tudjuk, hogy az inak kötegei közt létező sejtek nem plasmaticus csatorna-rendszert ké- | pező kötőszöveti sejtek, hanem a kötőszövetben előjövő belhámsejtek [endothel- szerű ú. n. ínsejtek (t)], melyek az ínkö- tegeken mintegy hüvelyt képeznek az által, hogy testükből kiinduló lemezeik ráborulnak az ínkötegre s az egyes ínsejtek a szomszédos insejtekkel összeérnek. A 32. ábra A képe egér kitépett farka egy ínszálát tünteti fel, mely magvas ínsejtekkel (i) van fedve. AB kép levakart s picrocarminnal festfett ínsejteket mutat. Mint a kötőanyagok további tárgya- 32. ábra. A = inszál egér ki- lása alatt kifejtjük, endothel által képzett tepet,t /lrliár;o1 ®ANV.IER,után’ urok a verteJen szövetek nedvutjait szók- m = ínsejt-mag; b = elküiöták képezni. Ez endothel-hüvely és az in- nitett ínsejtek ugyan ilyen ín- i , • ,• j, • i itt >" 1 rostrot; C = elkülönített inkoteg közti űr ugyamly jelentőségű le- sejtek béka Achilles ináról. r