Tauszk Ferenc dr.: A belgyógyászat alapvonalai (1913)
Fertőző betegségek - I. Heveny-fertőző belső betegségek
Typhus abdominalis. 3 tőzés állítólag a talajlég közvetítésével megy véghez, ő IS typhust ezek szerint nem tartja közvetlenül contagiosus betegségnek. Ennek igazolásául azon összefüggésre hivatkozik, mely a typhus epidemikus föllépése és a talajvíz ingadozása között fönnáll. Míg több helyen a talajvíz emelkedésével a typhusbetegek száma csökken, addig Fodor kimutatta, miszerint Budapesten a typhus a talajvíz emelkedésével fejlődik. Ugyancsak ezen vizsgálataiból tűnik ki, hogy kivált a szennyezett talaj alkalmas a kórhatány fejlődésére. Ma bebizonyítottnak tekinthető, hogy a talajnak befolyása semmis, ellenben typhussal való fertőzés csak akkor jöhet létre, ha életképes typhus-bacillusok jutnak az emberi bélhuzamba. Járványok alkalmával szerzett tapasztalatok igazolják, hogy a typhus-epidemiák létrejötténél az ivóvíznek jut igen jelentékeny szerep, amennyiben az esetek igen nagy részében a typhus-bacillusok az ivóvízzel kebeleztetnek a szervezetbe. Biztosnak tekinthető azonban, hogy a fertőzés lehetőségének az ivóvízen kívül még számos más módja van. így a tápszerek is lehetnek a fertőzés direct okozói. Tapasztalati tény továbbá, hogy azon egyének, kik typhus-betegek- től származó bélsárral vagy vizelettel közvetlenül érintkezésbe jutnak, kiválóan vannak az infectió lehetőségének kitéve. Szennyezett fehérnemű, ruhadarabok, eszközök, a betegszoba pora (Kentzler és Ország) stb. útján a fertőzést okozó bacillusok messzire elhurcolhatók. A fertőzést elég gyakran inficiált majorokból származó tej is közvetíti; amikor is a tejeskannákba a fertőzött kútnak vizéből került be a typhus-bac. A kút vizébe pedig a talaj résein, patkányjáratokon át kerül a fertőzött emberi váladék. Elég gyakran ú. n. bacillusgazdák v. bacillushordozók, oly egyének, akik az (esetleg gyenge) typhus-betegség elszenvedése után még hosszabb ideig (hónapokig, évekig) hordozzák magukban, az epehólyagjukban a bacillusokaí, anélkül, hogy betegek volnának, közvetítik a fertőzést. így Kentzler és Ország a tatabányai nagy typhus-járvány okát az ivóvíznek ily bacillus1* i