Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
51 keletkezéséhez vezettek, amelyeknek óriási jelentőségük volt az emberi gondolkozás történetében általában és az orvostudomány történetében is. A görög bölcsészet hajnalán a görög bölcsek elméje felölelte az egész akkori tudást, az orvostudományt is beleértve. Sőt kezdetben határozottan a bölcsészet egyik ágának tekintették az orvoslást, úgy hogv ugyanazok a bölcsek, akik a természet titkai felett elmélkedtek, egyszersmind a betegségek gyógymódjain is gondolkodtak. Ilyen volt Pythagoras, Empedokles és Demokritos. Pythagoras erkölcsi, tudományos, vallási és politikai alapon álló egyesületet alapított Krotonban. A pythagoreusok orvosok is voltak. Tanaikról tudjuk, hogy ügyeltek a tisztaságra, kerültek egyes, különösen állati eredetű ételeket; némely kútíorrás arra utal, hogy a ieltétlen Vegetarismus hívei voltak; a növények közül nem volt szabad babot enniök. Általában mértékletességükkel tűntek ki; nőtlenül éltek, nem nyírták hajukat. Pythagoras az emberi életet, amelynek rendszerint 80 évig kell tartania, állítólag 4 korszakra osztotta fel: húsz év — a gyermekkor, húsz év — az ifjúság, húsz év — az erőteljesség kora, húsz év — az öregség. Aki az egyesületbe be akart lépni, annak 5 évig nem volt szabad beszélnie, hanem másokat kellett meghallgatnia. A zene és torna fontos nevelő és gyógyító tényező is volt. A Krotonban az V. században kitört demokratikus zavargások következtében a pythagoreusok egyesülete elhagyta Krotont, felbomlott, a pythagoreusok pedig elszéledtek egész Görögországban és főleg tanítással és gyógyítással foglalkoztak: Empedokles, aki Agrigentumból (V. sz.) származott, másik példája az ókori egyetemleges bölcseknek: tevékeny politikus, szónok, bölcsész, mérnök és orvos volt; mindenhez értett, úgyhogy sokszor határozottan bűvésznek tartották. A néphez nem beszélt másként, mint pompás bíbor köntösben, réz-szandálban, hajában arany-szalaggal. Bármikor mindenkinek készséggel sietett segítségére, rendelkezésére bocsátva tudását és vagyonát. Mint ügyes mérnök úgy védte meg szülővárosát a káros szelektől, hogy a közeli völgyszakadékot eltorlaszolta, s ezért a »viharok legyőzője« nevet kapta; a szomszéd várost pedig úgy szabadította meg a mérges láztól, hogy saját költségén kiszáríttatta a közeli mocsarakat; egy tetszhalottat, akit már temetni készültek, életre keltett; zenével meggyógyított egy őrültet s ez később leghívebb tanítványa lett. Empedokles iratainak maradványaiból megtudjuk, hogy e bölcsnek véleménye szerint a világon négy elem (föld, víz, levegő, tűz) van. Minden ezeknek különböző minőségi és különböző mennyiségi összetételéből keletkezik. A születés és a halál sem más, mint az említett négy elemnek egyszer ilyen, másszor olyan keveredése. Az az erő, amely az elemeket irányítja, a köztük fennálló szeretet (vonzás) vagy gyűlölet (taszítás). Empedoklesnek az állat-fajok keletkezéséről is volt némi tudomása. Ugyanis azt tanította, hogy kezdetben különböző csodás, a jelenlegiektől eltérő lények éltek, ezek közül azonban csak azok maradtak fenn, amelyek a környezetük feltételeihez alkalmazkodtak, a többi örökre kihalt. Ily módon Empedokles tanításában megvan annak az eszmének a halvány kezdete, amelyet a XIX. században Darwin fejtett ki oly nagyszerűen. Demokritos, Abderából származott (460—360 körül) s bölcs-természettudós volt. Egész életében kerülte a politikát és a nagyobb tudományos középpontok zaját. Ő egy teljes mechanikai világnézeti rendszert dolgozott ki. Szerinte az egész világ csupa apró, olyan kisebb részekre 4*
