Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
590 rálynő több mint 2.000 arany forint értékű gyémántos aranyéremmel tüntette ki 1Veszprémit; 1772-ben Debrecen város tiszti orvosává választották; Weszprémi tudományos levelezésben állót korának legkiválóbb férfiaival, így többek között van Swietennel is. Rendkívül nagy tudású és általános műveltségű orvos volt. Weszprémi több tudományos munkát is írt; legnevezetesebb műve a négykötetes Succincta medicorum Hungáriáé et Transilvaniae Biographia, (Centuria I. 1774. Centuria II. 1778—1781, Centuria III. 1787); ebben különböző régebbi külföldi, manapság már hozzá nem férhető művek alapján ismerteti a magyarországi vonatkozáséi orvosoknak és orvosi jelentőségű személyeknek az életrajzát és működését; emellett sok egészségügyi és művelődéstörténeti dolgot is közöl; ez a mű legbecsesebb orvostörténeti kútfőnk (L. I. 877. lap, 604. p.); Weszprémi már e mű meg jelenése előtt is közölt számos dolgozatot; ilyenek a Tentamen de inoculanda Peste (Londini, 1755), amelyben a pestisnek a himlőinoculatióhoz hasonló gyógyítási módját ismerteti; noha ez nem vált be, Weszprémi gondolata mégis igen termékenynek bizonyult a későbbi vaccinatiós gyógymód szempontjából annál is inkább, mert e művét a londoni Monthly Review-ben kedvezően ismertették és angol és francia nyelvre is lefordították (Győry: Stefan W eszprémi, ein Vorkämpfer stb.). A Kisded Gyermekeknek nevelésekről való rövid Oktatás (1760), amely egyike a legelső magyar nyelvű gyermekorvostani munkáknak; a Bába- mesterségre tanító könyv (1766) pedig az első ábrákkal ellátott magyar nyelvű szülészeti könyv a bábák használatára, melyet Weszprémi Crantz Henrik (1722—1797) bécsi tanár könyve alapján írt (W. I- 202—207. lap). Weszprémi után is többen foglalkoztak hazánkban az orvostörténelemmel. — Adami Pál (1739—1814). aki Magyarországon, Trencsénben született (M. I- 10. lap), aztán jBécsben működött, 1803—1809 pedig a krakói egyetemen volt az állatorvostan első tanára, igen becses munkákat (Bibliotheca loimica, Vindobonae, 1784) közölt a járványtan történetéről; ezeket Linzbauer is kútfőként használta Codexének megírásánál. A pesti egyetem orvostani karán a már említett Merei-Schoepf Ágost (1804—1858) képviselte az orvostörténelmet; 1836-ban az orvostörténelem rk. tanárává nevezték ki Schoepföt, aki mint ilyen 1844-ig töltötte be tanszékét. — 1844 óta Stockinger Tamás (1811 —1883), adta elő e tárgykört; Stochin- ger később rendes tanár lett és ezóta melléktárgyként adta elő az orvostörténel- met. — A magyar orvostörténelem terén nagy érdemeket szerzett magának Linzbauer X. Ferenc (1807—1888) is, akinek 1852 -1861. években megjelent, ösz- szesen 7-kötetes nagy műve, a már említett Codex sanitario-medicinalis Hungáriáé, rendkívül sok és becses orvostörténelmi adatot tartalmaz Szent István idejétől fogva 1848. évig. — Id. Purjesz Zsigmond (1845—1896), aki 1877-ben lett az ókori orvostudomány magántanára a budapesti Orvostudományi Karon, több becses értekezést és cikket írt. — Itt megint meg kell említenem Högyes Endrét, aki Magyarország ezeréves fennállásának emlékére (1896) kiadott Emlékkönyvben (melynek megírásában többen vettek részt) ismertette a budapesti Orvostud. Karnak a történetét és akkori viszonyait. — Demkó Kálmán (1852 1918) noha nem volt orvos, megírta .4 magyar orvosi rend történetét a XVIII. század végéig (1894); ezt a művet a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlése a 100 aranyat kitevő Poór Imre-féle pályadíjjal jutalmazta. — Tallósi l á- mossv István (1862 1934) pozsonyi tisztiorvos megírta az Adatok a gyógyászat történetéhez Pozsonyban című művet (^1901). — Bálint Nagy István (1893—1931) a szegedi egyetemen volt az orvostörténelem magántanára; értékes dolgozatokat írt Zsámboki Jánosról, a boszorkányüldözésekről, az 1831. évi magyarországi eholera- járványról stb.; orvosi hivatásának teljesítése közben szerzett vérmérgezésben halt meg 1931-ben, nemsokára magántanárrá való képesítése után. — Hazánkfia volt a nem régen elhalt Irsay István (1894--1934) is, aki külföldön dolgozott és angol valamint francia nyelven becses orvostörténelmi munkákat írt. (Sigerist írt róla nekrológot: Bulletin of the Institut of the History of Medicine, vol. III., Baltimore, 1 be Johns Hopkins Press, 1935. év, 431. lap). Győry Tibor (1869 — 1938) 1902-ben lett az orvostörténelem magántanára a budapesti egyetemen; 1905-ben az Állatorvosi Főiskolán bízták meg az állatorvostan történetének, mint kötelező tantárgynak előadásával; 1918- ban az egyetem orvostud. kara rendkívüli tanári címmel tüntette ki, azután pedig a népjóléti majd a belügyministeriumban működött, mint ministeri tanácsos és h. államtitkár; 1936-ban egyetemi nyilv. rendes tanári címet kapott. Győry főleg magyar vonatkozású orvostörténelmi kérdésekkel foglalkozott; lőbb művei: Magyarország orvosi bibliographiája az 1472—1899 évekről, amely a Magyar 1 u- dományos Akadémia hozzájárulásával a Magyar Orvosi Könyvkiadó 1 ársulat kiadványként jelent meg; az ú. n. morbus Hungaricusra vonatkozó történelmi tanulmányaiban (Magyar Orvosi Archivum 1900—1901, Századok 1900 és 1902, to-
