Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
439 ol\ au szertartás kíséretében, amelynek vége egy élő gyermek megölése i olt a grófné hasán, célja pedig az ördög felidézése és rábírása arra, hog} őigrófné kívánságai teljesednek: hogy a király és a trónörökös szüntelen barátsággal viseltessenek iránta, hogy a királyné terméketlen legyen, hogy a király adja át ágyát és asztalát az őrgrófnénak, hogy az őrgrófnét hívják meg a királyi tanácsba, hogy a király barátsága folyton növekedjék, úgyhogy a királyné végül elüzessék, az őrgrófné pedig a király felesége legyen! A szertartás gonoszsága itt valóban együtt haladt az emberek babonásságával, akik azt hitték, hogy ilyen módon befolyást lehet gyakorolni az eseményekre. Morvaországban és Sziléziában a XVII. század második felében annyira elhatalmasodott a varázslatban és boszorkányokban való hit, hogy ott még mai napig sem aludt ki az akkori bíróságok, kínzások és aztán a máglyák emléke, amelyeken megégették az embereket. Vannak olyan írók, akik még manapság is tollat ragadnak a kezükbe, hogy a történelemnek ezek a sötét napjai meg ne ismétlődjenek.1 Az astrologia nagyon lassan vesztette el híveit. A XVI. században még majdnem mindenütt hittek a csillagokban és az új mechanika újító jelszavai mellett a régi tan iránti ragaszkodásról tanúskodó megjegyzéseket lehetett találni az orvosok írásaiban: »Ma az orvosok megvetik a csillagokat, mi marad majd meg?«2 A XVII. században pedig maga a híres Kepler is védelmébe vette az astrologiára alapított hitet; ő különös módon akarta összeegyeztetni az újkori mechanikát az astrologiával és a varázslatban való hittel. (1) 1 V. ö. Teichmann E.: Renaissance u. Hexenwahn, 1932. 2 Si astra a medicis contemnentur, quid restat? Ezt mondotta az 1563. évben Krakóban Sieprski, az orvostudomány tanára abban a vitában, melyet Za- wadskival, az orvostudományi kar fiatalabb tagjával folytatott; Zawadski tagadta az astrologiát (Syepricius: Examen thematum . . . 1563. Epistola dedic.). (1) A középkori orvostudomány ismertetésénél már szó volt az astrologiá- ról hazánkban. Az astrologia azonban nem szorítkozott csupán a középkorra, hanem Magyarországon épúgy, mint egyebütt a világon átterjedt ,a XVI., XVII. és XVIll. századra is. Az új-korban szintén orvosok művelték nálunk az astrologiát, nevezetesen az astrologia medicát, mert az érvágásnak, hashajtásnak és a gyógyszerek bevételének idejét, a kórjóslatot, a járványos betegségek jöttét stb. most is az égitestek állásából állapították meg; a betegség kórjóslatának megállapítására az orvosnak tudnia kellett, hogy milyen volt a csillagok állása a beteg születésének napján és percében; ezt visszamenőleg megállapították. A királyi udvarokban orvosok az égitestek állásából állapították meg a bekövetkezendő politikai eseményeket, háborúkat stb. Nagyon becsülték az olyan orvosokat, akik jól értettek az astrologiához: II. Ulászló királyunk a jászói prépost- ságot ajándékozta János nevű udvari csillagászának. II. Lajos királyunk udvarában is működött egy csillagász. II. Rudolf királyunk (élt 1552—1612, uralkodott 1576—1608) tudvalevőleg maga is foglalkozott astrologiával és aranycsinálással: »Astronomia et Chymia mirum in modum delectaretur« (L I. 207. lap, 336. pont). II. Rákóczi Ferenc fejedelem hadvezére, Bercsényi Miklós, sőt Jókai Mór is hitt a csillagok befolyásában. A magyar nép .között az ú. n. csíziók (népies egészségi és csillagászati szabályok) és kalendáriumok terjesztették az astrologiát. Az első magyar nyelvű csízió még a középkorból, a XV. századból való. Az első magyar nyelvű nyomtatott csízió 1530-ban jelent meg; 1580-ben jelent meg (Kolozsvárott Heltai Gáspárnál) Mátyás király egyik csillagászának, a híres Regiomontanus (Königshergi) Jánosnak kalendáriuma magyar fordításban; ennek címe: Cisio az az az astronomiai tudománynak rövid értelemmel való leírása... Az embernek négyféle complexiójáról, természetiről és tulajdonságiról, mindenik holnapban mitsoda rendtartással élljen az ember, mind ételben, mind italban . . . Az híres neves Király Hegy János (Regiomontanus, Königshergi Müller János) írásaiból magyarra fordíttatott és sok helyeken meg bővíttetett (M, Hl. 237. lap,
