Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
225 legyilkolta azokat, akiket a bírák bizonyítékok Híjári szabadon bocsátottak. Sok országban jól ismerte a nép a boszorkányok úszópróbáját, ezt a rosszindulatú és kegyetlen eljárást, mert hiszen az úsztatott nő vagy elmerült és ekkor senkisem mentette ki, vagy úszott, és ekkor, mint boszorkányt, megégették. Gyakran névtelen panasz is elégséges volt ahhoz, hogy az embert a bíróság elé hurcolják, ez pedig az akkor uralkodó nézeteknek megfelelően, kínvallatással csikarta ki a vádlottakból az »igazságot«. A kínvallatás egyik módja volt a spanyolcsizma, a lábra erősített kínzó fahasáb, melybe azután ékeket vertek be s így a lábat fokozatosan összeszorítva, eltörték a csontokat. Egy más módja volt a kínvallatásnak a végtagok kicsavarása is, amihez bonyolult készülékeket használtak; egy harmadik eljárás abban állott, hogy a vádlottat kötéllel felhúzták, azután egy bizonyos magasságból leejtették stb. A kínvallatások alkalmazása a halálos ítéletek számának csak az emelkedését eredményezte, mert nem egy áldozat inkább azonnal mindent beismert, amit tőle kérdeztek, a legnagyobb esztelenségeket is, nehogy a kínvallatásoknál egyre nagyobb kínokat kelljen elszenvednie. (1) A theologusok és a világi bírák között egyaránt az a meggyőződés uralkodott, hogy mindenki bűnös, ha pedig védekezik, úgy annál inkább bűnös. A bírói eljárásban gyakran történtek szörnyű visszaélések, mert a vád ellen nem lehetett védekezni. Ilyen módon szabadultak meg a világi és egyházi fejedelmek a nekik kényelmetlen emberektől, tiszteletre méltó, ellenálló nők pedig, nem akarván magukat hatalmas imádóiknak átengedni, a máglyán vesztek. Gyakran elégséges volt megtagadni az alamizsnát a kezét odanyujtó koldústól, és máris azzal gyanúsították meg az embert, hogy az ördöggel cimborái. A vádemelések azért is váltak mind gyakoriabbakká, mert az elítélt vagyona elkobzás alá esett. A kis német uralkodó püspökök ilyen módon gyarapították birtokukat: kis püspökségekben, mint amilyen a bambergi, rövid idő alatt 600 embert égettek meg, a wiirzburgiban 900 embert, ami ellen V. Károly császár ki is kelt.* 1 Óriási rémületet keltett Franciaországban, Nancyban egy Bodin nevű bíró. Az 1596. évben azzal kérkedett, hogy bírói működésének 16 éve folyamán ő egymaga 800 boszorkányt küldött máglyára és hogy tőle megrémülve egyetlen egy év alatt 16 nő, akit csak meggyanúsítottak boszorkánysággal, inkább öngyilkosságot követett el, semhogy az ő kezébe kerüljön. Sadismusnak minősíthető az igazságszolgáltatás e képviselőjé1 Michelet, 206. (1) Hazánkban a középkorban olykor részint istenítéletnek, részint kínvallatásoknak vetették alá a vádlottakat az igazság megállapítására. Az istenítéletek Magyarországon Szent László királyunk idejében érték el virágzásuk korát; utána már csakis jelentékeny megszorítással alkalmazták az istenítéleteket; mindazonáltal elvétve még a XVIII. században is szokásos volt, amint arról épen az 1728. évi szegedi boszorkányperek tanúskodnak. A középkorban leginkább a tüzesvaspróbát (judicium ferri candentis) vették igénybe, noha Szent László és Kálmán királyok törvényei arról tanúskodnak, hogy kiterjedten alkalmazták a vízpróbát (judicium aquae) is; a tüzesvaspróba egyházi jellegű szertartását Linzbauer közli (L. I. 154—159. lapon a 297. pont). A II. Endre-korabeli ú. n. Váiadi-Regestrwnban felsorolt 389 istenítélet közül 300-nál több peresetben alkalmazták a tüzesvaspróbát (M. III. 8. lap, 12. pont). Az 1279. évi nemzeti zsinat megtiltatta a papságnak részvételét az istenítéleteknél. A kínvallatást még a XVIII. században is alkalmazták Magyarországon; II. József császár eltörölte 1783. évi rendeletével, mely így hangzik: »Siquidem Sua Majestas Ssma ultro clementer determinare dignata sit, ut cum torturam semper periculosum, et neutiquam sufficiens eliciendae veritatis medium esse, abunde pateat, eadem nulla prorsus ratione admittatur; quin imo: ne rei baculorum ictibus ad fatendum compellantur, Magistratus universaliter serio inhibeantur« (L. III. 1. k. 57. lap, 892. pont). Az orvostudomány története. 15