Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
218 noctis, melyről senki sem mondott le. (1) A férjnek menyasszonyát az úrhoz a várkastélyba kellett kísérnie, ahonnan testileg és lelkileg meggyötörtén tért vissza. Gyűlölet és bosszúvágy ébredt fel. Hatalomhoz jutni, akár az ördöggel is szövetkezve és bosszút állni! Ezek voltak azok a gondolatok, melyeket a kétségbeesés sugallt sok asszonynak. Végül megjött a nehéz idő, pl. az adót nem tudták megfizetni, és a házi tűzhely örökre rombadölt, az asszony elmenekült — az erdőbe, hozzáférhetetlen helyekre, ahol független, veszélyes, keresett asszonyság lett belőle. Gyűlölettel a szívében és bosszú fogadalmával az ajkán örökre elhagyta házát és a szülőfaluját. Nem Isten volt a szívében, hanem az ördög. Nem Istent hívta segítségül, hanem az ördögöt. Ilyen módon szerződést kötött az ördöggel, melyben hitt. Az erdőben tartózkodva erdei vénasszony, boszorkány lett belőle. A pásztorok többször látták, amint különös ruhájában, bottal a kezében, füveket gyűjtött, magában morogva. Állandóan érintkezvén a természettel és a növényekkel, amelyekkel táplálkozott, idővel annyira megismerkedett a füvekkel, gyógynövényekkel, gyökerekkel, gyümölcsökkel, hogy a közeli népesség hozzáfordult tanácsért. Betegség esetén orvosságot lehetett nála kapni. Az élet egyéb szükségleteiben — és mennyi szokott lenni! — mérget adott az ellenség számára, magzatüzőszert annak a nőnek, aki magzatától meg akart szabadulni, adott végül bájitalt, hogy a szerelem tüze felébredjen egy nőben vagy férfiben, aki iránt valakinek a szerelme lángolt, addig csillapulatlanul. És megjelent a boszorkánynál a kunyhóban még a vár úrnője is, talán ugyanaz, aki őt egykor meggyötörte és most meztelenre vetkőzött s szerelemtől és szégyentől forró szép testén sóvárogva várt kedvese számára szerelmi lepényt sütött, ez egyszer átkos nyugalommal, a boszorkány, biztos hatásút, óh mennyire biztos hatásút! hiszen a szerelmes élő test tűzén sütötte (Michelet). (2) A középkori falusi vénasszonyok és boszorkányok nem egyszer közvetetlen a képviselői voltak a népies gyógyászatnak. Kétségtelenül jobban ismerték a környéki orvosszereket és könnyebben fedeztek fel valami újat, mint azok a felfuvalkodott doetores medicinae, akik a könyvekből merítették tudományukat és scholastikus vitákhoz szoktak hozzá. Hogy mennyit köszönhet a középkori gyógyászat az ú. n. boszorkányoknak, azt a híres Paracelsus igazolta a XVI. század 1 2 (1) Magyary-Kossa úgy véli, hogy a jus primae noctis aligha létezett nálunk, noha Jósika (Emlékiratában) említ rá egy példát Csáky (István?) személyében, kit emiatt oláh jobbágyai éjjel álmában megleptek s kegyetlenül agyonvertek (M. III. 460. lap, 1642. pont). Ezzel szemben Demkó azt írja, hogy az utolsó Árpádok idejében minden téren beállott hanyatlás a XIV. század elején is éreztette gyászos hatását; az oligarchák féktelen önkényének mi sem szabott határt; Csák, Apor, a Németújváriak, Omodék és mások büntetlenül nyomták el a föld népét, becsteleníték meg nejeit és leányait, rabolták vagyonát; Róbert Károly és általában az Anjouk idejében azonban megváltozott ez a helyzet (D. 170. lap). (2) A magyar nép a boszorkányt és a betegséget okozó szépasszonyt kapcsolatba hozta a kéjnővel; a magyar nép szépasszpnynak, ifiasszonynak vagy cifraasszonynak nevezte a boszorkányt, mert ezt eredetileg nem vénasszonynak, hanem fiatal nőnek képzelték. A boszorkány fogalmában benne van a fajtalankodás logalma; nálunk is azt gondolta a nép, hogy a boszorkányok az ördöggel fajtalankodnak, akár a Gellért-hegyen, akár máshol, sőt Babenberg Ottó freisingi püspök, a németek legnagyobb középkori történetírója, a XII. században azt írta, hogy maguk a magyarok is incubus-ördögöknek kéjnőkkel űzött paráznaságból származtak (M. I. 216—217. lap).
