Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)

D. A középkori orvostudomány

178

medicinae nek már joga volt gyakorlatot folytatnia, de csak könnyebb esetekben, in casibus minoribus, mint régente mondták, a nehezebbekben köteles volt orvosdoctor tanácsát kikérni. Az orvosdoctornak nemcsak teljes kezelésre volt joga (ius ubique practicandi et medendi) az egész keresztény világon, hanem a tanításra is (ius ubique docendi, libros medicos legendi et interpretandi)- (1)

Az orvostudomány tekintélye kétségtelenül óriási mértékben emelkedett, mikor a jogtudományhoz és a hittudományhoz hasonlóan külön kart kapott. Ez lényeges fejlődés volt, ha Martianus Capella tudomány- rendszerével hasonlítjuk össze, amelyben az orvostudomány szerényen, névtelenül húzódott meg, rendesen a »physika« körében. Az orvostudomány fejlődésére nézve azonban nem járt haszonnal, hogy mint egyetemi tanulmány, szoros kapcsolatba jutott a scholastikávaí. Ámbár Salernoban a tapasztalatra és gyakorlati foglalkoztatásra alapították az orvostudomány tanítását, ez a ragyogó kezdet nemcsak hogy nem fejlődött tovább, hanem * 1918

(1) Az a kevés képzett orvos, aki a középkorban Magyarországon működött, főleg Olaszországból származott és legtöbbnek egyszersmind egyházi rangja is volt. Leginkább királyaink udvarában folytattak gyakorlatot. Képzett világi orvosok híján a középkorban sok szerzetes, főleg pedig sok kuruzsló foglalkozott a betegekkel. Az újkorban megcsappan az Olaszországból jött orvosok száma; a XVI. századtól kezdve inkább német orvosok keresik fel hazánkat, de sok magyar ifjú is megszerzi ^Németországban és egyebütt az orvosi képesítést és oklevelet, hogy Magyarországba visszatérve, itt orvosi működést fejtsen ki; ezért mindinkább megritkulnák a külföldi orvosok Magyarországon.

Itt említhetők a középkori magyar-lengyel orvosi kapcsolatok. A középkorban főleg két nagy magyar uralkodó család, az Anjouk és a Hunyadiak idejében jöttek hazánkba lengyel orvosok, noha ugyanakkor olasz orvosok is voltak az országban. TNagy Lajos királyunk (élt 1324—1382, uraik. 1342—1382),

akinek anyja, Erzsébet királyné maga is lengyel királyleány volt, hosszú ideig betegeskedett; az 1348. évi pestisjárvány idejében ő is megbetegedett e bajban, melyet alapjában véve Egészséges szervezete kiállott ugyan, de bizonyára nem nyomtalanul; hadjáratai megviselték egészségét, néhányszor meg is sebesült az ütközetekben és vadászat közben. Kromer Márton XVI. századbeli lengyel történetíró feljegyezte Nagy Lajosról, hogy mindén vállalkozásában és bizonyára betegségében is az akkori világnézetnek megfelelően a csillagoktól kért tanácsot: »Nec fere quicquam inconsulta astrologia solitus erat auspicari« (Martini Cromeri De origine et rebus gestis Polonorum libri XXX., Basileae, 1555. év, 336. lap;

továbbá L. I. 94. lap, 172. pont). A legnagyobb középkori lengyel történetíró, Dlugosz János (élt 1415—1480, 1449-ben Magyarországon járt) említi, hogy

Nagy Lajos 1375-ben sietett férjhez adni második leányát, Hedviget Vilmos osztrák herceghez, Lipót fiához, mért »se valetudinarium et morbis cognovit ImpITcifum.«“ DIügosználT ez az állítása egyezik Erzsébet királyné ismeretes alapító- levelében foglalt kijelentéssel; a királyné ebben azt írja, hogy: »pro sanitate dilecti filii nostri Ludovici« létesíti az illető alapítványt. Czarnkówi Jankó említi, hogy a király utolsó éveiben nem jött Lengyelországba, mert úgy érezte, hogy az ottani éghajlat árt az egészségének! yT. . . ipse quoque dominus rex similiter ad terras Polonorum venire recusabat, asserens, se auram Poloniae pati non posse« Dqbrowski Jan: Ostatnie lata Ludwika Wielkiego, 1370—1382, Krakow,

1918. év, 24—26. lapon). D/ugosz azt is említi, (Dlugossius: Historiae Poloniae Libri XII. 3. köt., Cracoviae, 1876. év 398. lap), hogy a király V. Károly francia királyhoz fordult és kérte őt, hogy küldjön neki tapasztalt orvosokat. Így került a lengyel Radlica János, az orvostudományok doctora és későbbi krakói püspök mint örvös Nagy Lajos királyunk udvarába. Jóllehet Rzepnicki

azt írja (Rzepnicki Franciscus: Vitae praesulum Poloniae, Poznaniae, 1761. év,

1. köt. 303. lap), hogy »Tanto regis judicio respondit Johannes, dum Ludovicum perfectis viribus restituit«, mégsem valószínű, hogy tényleg kigyógyította a királyt, mert halála után azt írták a királyról, hogy »moritur post longam leprae infirmitatem« (Pór Antal: Századok, 1902. év 209. lap). Kérdéses azonban, hogy .\ag\ Lajos betegsége a mai értelemben vett lepra volt-e, mert a középkorban lepra gyűjtőnév volt különböző bőrbetegségek megjelölésére. Györy Tibor lehet-