Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
95 A fennálló sok bölcsészeti rendszer közül Galenos leggyakrabban a mellett a philosophus mellett nyilatkozik, aki az ókori tudomány kérdéseit a legteljesebb és legegységesebb módon ölelte fel: Aristoteles mellett. Ilyen módon a peripatetikus bölcseletnek sok felfogása és nézete változatlanul átment Galenos tanába: a monotheismus, a test szerkezetének ideologikus felfogása, a négyféle okról, az anyagról és formáról, a lehetőségről és valóságról, az entelechiáról szóló tan stb. Bár Galenos nem volt keresztény, mégis sok nézetet egészen keresztényi felfogással fejteget. »Az igazi jámborság — mondja — abban áll, hogy megismerjük és dicsérjük a mindenség Atyjának bölcsességét, mindenhatóságát és végtelen jóságát. Ő minden teremtmény felett őrködik és mindenkinek megadta mindazt, amire szüksége van.« Az ember minden tekintetben célszerűen van megalkotva, benne minden a legapróbb részletekig pontosan úgy van berendezve és összeillesztve, amint szükséges. Az emberi test részeinek használatáról szóló müvét ebben a szellemben írta meg. Ennek a nézetnek részletes megokolásával Galenos tulajdonképen már eltér Aristotele snek higgadt, komoly teleologiájától és inkább a stoikusok sekélyes teleologiájához közeledik. Pl. a kéz szerkezetének leírásánál Galenos arra hívja fel a figyelmet, hogy minden részletben, az újjak hosszában, az izmok elrendeződésében, az inak hosszában a megalkotásnak az a pontossága van meg, amely szükséges ahhoz, hogy a kéz kellően teljesíthesse feladatait; becsukódjék, megfogjon, tartson valamit. Sok ideg a gerincvelőből ered, nempedig az agyvelőből, azért, mert az agyvelőből eredve lényegesen hosszabbaknak kellene lenniök s ennek következtében könnyen elszakadhatnának. Tény — mondja —, hogy a szamárnak jobb a hallása, mint az emberé, mert hosszabb a füle, az ember azonban süveget tehet fel a fejére, amit nem tehetne meg, ha olyan hosszú füle volna, mint a szamárnak. Galenos küzd az epikureusoknak mechanistikus felfogása ellen. Ezek azt tanították, hogy a szervek a gyakorlat által fejlődnek és ha !nem használják őket, elsorvadnak. Erre Galenos azt válaszolja, hogy ha ez így volna, akkor a dolgos embernek nemsokára 4 lába és 4 keze lenne, a lustának pedig legfeljebb egy-egy. A Teremtő nemcsak a hasznosra ügyelt, midőn az embert megalkotta, hanem a szépre is. Ezért van az embernek az állán a szakálla, ami díszére válik és nincs az orrán szőrzete, mert különben olyan lenne, mint a vadember. A teleologiának ez a galenosi alakulata, amely annyira visszatetszik a mai természettudósnak, később átment a keresztény bölcseletbe és bizonyos részleges változással, helyenkint napjainkig fennmaradt. Bár ilyen módon azt lehetne mondani, hogy ennek a bölcsészeti- biológiai kérdésnek galenosi értelmezése Aristoteleshez viszonyítva, hanyatlást jelent, nem pedig haladást, mégis nála az egyes biológiai és orvosi tudományokban igazi és nagy haladást állapíthatunk meg. Mindenekelőtt Galenos anatómiája jelentékeny fejlődést tüntet fel azzal szemben, amit a Corpus Hippocraticumban és Aristotelesnél láttunk. Galenos jól ismerte az alexandriai iskola vívmányait, bár az ő idejében emberi hullákon már nem végeztek boncolást, hasonlóképen nem boncoltak fel élő gonosztevőket sem. Galenos, mint különös szerencsés véletlent említi, hogy egyszer alkalma volt megvizsgálnia olyan emberi hullát, amelyet víz mosott ki sírjából, másszor pedig egy gonosztevőnek csontvázát, amelyet madarak rágtak le. Ellenben gyakran boncolt Galenos állatokat, még eleveneket is, főleg disznót és majmot.
