Szyl Miklós: Csepregi mesterség, az-az: Hafenreffernek magyarrá fordított könyve eleiben függesztett leveleknek czégéres czigánysági és orcza-szégyenítő hazugsági (Budapest, 1900)
MÁSODIK RÉSZE. 61 ezzel hittűl-szakattakká sem lészünk. De ha ki tilalmasnak, haszontalannak és veszedelmes dolognak mondgya az szentek segítségül hívását, azt bezzeg hittűl-szakattnak mondgyuk. Azért lelki- isméreted ellen cselekedtél Alvinczi, mikor amaz én mondásomat: Hittűi-szakait, valaki azt mondgya, hogy az megholt szenteket nem kel segítségül hínunk, imillyen formára csigáztad: Hittűl-szakatt, a ki az megholt szenteket nem imádgya. Másodszor, lelki-isméreted ellen keressz patvart ellenem abbannis, hogy' az első hazugságnak elő-állatásában éppen ki nem írtam az ti prahatiótok szavait, mellyek imigyen vadnak: Tagadgyák bálványozó voltokat. Tagadgyák, hogy az megholt szenteket segítségül híják. Rövid kérdéseknek hegyes tőrével sürgecz it engemet: Miért hattam-el az elsőt? Nem tagadom-é bálványozó voltomat? Jaj ki nem okos vagy! Mi szükség volt az hazugságok számlálásában azt-is elő-hozni, a mit igazán mondottál? Igaz, hogy tagadom s igen-is tagadom bálványozó voltomat; de nem igaz, hogy tagadom az szentek segítségül hívását. Nem illett az hazugságok számlálásában emlékezni az igaz-mondásrúl, elég volt az képtelen hazugságot feljegyezni. Harmadszor, lelki-isméreted ellen mondod, hogy mi Catholicusok, mikor az bálványozó névnek undokságát magunkról lerázzuk, az szentek segítségül hívását-is megtagadgyuk. És ezt az te maszlagos agyadnak kólcsagosságát lelki-isméreted ellen formált bizonsággal erőssíted. Mert magad jól tudod, hogy az teremtett-állattúl segítséget kérhetünk bálványozás-nélkűl. Azért nem okoskodás, hanem szeleskedés a mit te csergecz, midőn azt mondod, hogy A ki Isten- közöt és ember-közöt töb közben-járót vall egynél, bár az esedezésre nézve-is, bálványozó az: mert írva vagyon, hogy egy az közben-járó. És hogy ha vétkezünk, szószólónk nékünk az Christus. Eregy hát Alvinczi és ted bálványozóvá szent Pált és Moysest, kik Isten-közöt és az sidók-közöt közben-járónak nevezik az embert. És mivelhogy szent Pállal egyetembe téis esedezővül vészed az élő embereket, midőn őket kéred, hogy éretted imádkozzanak, mondhacza maga- dat-is bálványozónak. Bezzeg bálványozó volna, a ki az egy közbenjáró Christus-kívűl mást valakit ollyan közben-járóvá tenne, az minéműnek nevezi az írás egyedül az mi Urunkat, qui dedit redemptionem semetipsum pro omnibus, a ki magát váltságul atta mindenekért. De távul légyen, hogy illyen közben-járást enged- gyünk az szenteknek: csak velünk eggyüt esedező szolga-társaink 1. Tim. 2, 5. 1. Joan. 2. Deut. 5, 5. Galat. 3, 19. 1. Tim. 2, 6.
