Szánthó Frigyes dr.: Belorvostan (Budapest, 1929)
II. A légzőszervek betegségei
A belégzés aktiv izommunka eredménye (diaphragma és mm. intercostales ext., azután scaleni, serratus post. sup. és levatores costarum; kisegítő izmok: mm. pectorales, sternocleidomastoideus, trapezius, orrtágító és szájnyitó izmok stb.). A kilégzés passiv folyamat, éspedig a tüdő és bordák rugalmasságának következménye; csak erőltetett kilégzésnél kerül sor izomműködésre (hasprés és mm. intercost. interni). Megjegyzendő, hogy maga a tüdő légzésnél aktiv működést nem fejt ki, csupán a mellkas és rekesz mozgásait követi. A rekeszizom tapadását a mellkason a kardnyujtvány magasságában körbefutó H a r r i s o n-f. barázda jelzi. Ha a rekesz szabad, azaz a tüdő belégzéskor mindenütt benj’omulhat a sinus phrenicocosta- lis-ba, úgy láb felől jövő megvilágítás mellett jól látható a rekesz árnyékának helyesebben a tüdő alsó szélének elmozdulása. Ezt a jelenséget Litte n-f éle rekesztüneménynek nevezzük. A légzés rythmusos folyamat. Ha a légzőmozgások szabályos rendje megbomlik, arythmiás légzésről szólunk. Ha az arythmiás légzés folyamán bizonyos jellemző szakaszok ismétlődnek, intermittáló periódusos légzésről beszélünk. Ennek oka rendszerint súlyos agy- vagy szívbántalom, morphin- és veronaimérgezés, uraemia, amelyek megváltoztatják a légzőközpont ingerlékenységét. Ilyenek a Chevne-Stokes- féle légzés (lassan mélyülő, majd fokozatosan felületessé váló légzésperiódusok, amelyeket légzésszünet, apnoe választ el egymástól: légzés és légzésszünet váltakozva 1/2—1 percig is eltarthat), a Biol-féle légzés (hasonló az előbbihez, csakhogy szapora, rövid légvételekből áll, amelyek időnként félpercig is eltartó, hirtelen beköszöntő légzésszünetekkel váltakoznak) és a Kussmaul-féle nagylégzés coma diabeticum- ban (rendellenesen mély és hörgő, ritka légvételek). Rendellenes légzés a dyspnoe is, mely következménye a légzőközpont fokozott ingerületének, ha bármilyen okból kifolyólag megszaporodik a szénsav a vérben. A szénsavtartalom növekedésének (tehát közvetve a dyspnoe-nak) oka lehet: 1. a légzőszervekben (a felső légutak stenosisa, a tüdő különböző megbetegedései stb.), 2. a vérkeringésben (szív megbetegedése), 3. a vérben (anaemia a haemaglobin megfogyása miatt) és 4. az anyagcserében (coma diabeticum, uraemia). 1 dyspnoe tulajdonképen compensatiós működés, a szénsavfelhalmozódás folytán fenyegető fulladás (asphyxia elhárítására. Célja a tüdő ventillatiójának fokozása, mely történhetik a légvételek számának szaporodásával (polypnoés dyspnoe) és a légvételek mélyülésével, anélkül, hogy számuk szaporodnék (olygopnoés dyspnoe). Mindkettő fokozott munkát igényel, ami esetenként nemcsak abban nyilvánul, hogv a rendes légzőizmok működése fokozott, hanem működésbe lépnek a kisegítő izmok is. Hogy ez utóbbiak működése kiadós legyen, a beteg sokszor mesterkélt helyzetet kénytelen elfoglalni (nyakát mereven kifeszíti, fejét fölszegi, egész törzsében kiegyenesedik és könyökével vagy tenyerével megtámaszkodik, hogy vállát rögzítse s a vállövön tapadó izmok működését lehetővé tegye), amit orthopnoés légzésnek nevezünk. Aszerint, hogy a dyspnoe a légzés mely szakában nyilvánul, megkülönböztetünk inspiraliós és exspiratiús, ill. vegyes dyspnoét. Az inspiratiós dyspnoe oka rendesen a felső légutak stenosisa (idegen test, álhártya, oedema laryngis, daganat stb ). Jellemző ilyenkor 31 i
