Steiner Pál dr.: Sebészeti műtéttan (Budapest, 1916)
Műtétek a hasüregben - Műtétek az epehólyagon és az epeutakon
383 A bél egyesítésére három módszerünk van: 1. circulariá bélvarrat a áebüregben (Kraske) ; ennek hátránya, hogy minthogy a rectumnak itt nincs peritonaealis borítéka, a varrat nem tökéletes, a varratok könnyen átvághatnak, főleg ha feszülés van jelen (székeléskor), vagy ha a bél táplálása nem ideális. Ilyenkor beálló sterkoralis phlegmone miatt e műtétet ma nem végezzük. 2. Invaginatióá eljárás (Hochenegg) lényege (537. ábra), hogy a végbél analis részét a sphincter tágítása után kifordítjuk, a proximalis végbélcsonkot a végbélnyíláson át kivezetjük (invaginatio) és a két csonkot az anus előtt, tehát a műtéti seben kivid egyesítjük s azután az egyesített csonkokat a sebbe visszatoljuk. A műtét csak akkor végezhető, ha a proximalis csonk feszülés nélkül kihozható ; hátránya, hogy a varrat a műtéti sebüregbe kerül és varratelégtelenség esetén a phlegmone veszedelme szintén fennáll. 3. A proximálió csonk áthúzása az anusba (Hochenegg) úgy történik, hogy az analis csonkot kifordítjuk, nyálkahártyáját körkörösen kimetsszük és az analis csonkot visszahelyezzük. Most az oralis csonkot a végbélnyílásig a nyálkahártyájától megfosztott pars analis rectin át az anusig kihúzzuk és az oralis csonk nyálkahártyáját a bőrhöz kiszegjük. Az analis csonk felső végét néhány varrattal az áthúzott végbél falához néhány csomós varrattal rögzítjük. E módszer előnye, hogy a varratot a műtéti seb üregéből kihelyezi, hátránya, hogy a bél áthúzása sokszor csak feszülés árán sikerül, ami a műtét sikerét veszélyezteti. Épp a varratelégtelenség és a következményes phlegmone veszedelme miatt a resectio veszélyesebb műtét, mint a kiirtás, de resectióra alkalmas esetekben a sphincter megkímélése, a continentia megmaradása e műtétet a kiirtás fölé helyezi. Műtétek az epehólyagon és az epeutakon. Boncolástani viszonyok. Az epehólyag (vesica fellea) a májnak lobus quadratusa és a jobb lebenye közt a fossa vesicae felleaeben fekszik. Az epehólyagon megkülönböztetjük a lefelé tekintő fenéket (fundus), a testet (corpus) és a nyakat (collum). Az epehólyag nyaka a 2 — 3 cm hosszú ductus cysticusbs folytatódik, amely a ductus hcpaticiissal a ductus choledochussá egyesül. Az epehólyag felső fala kötőszövetesen függ össze a máj tokjával; a máj jobb lebenyét és a lobus quadratust borító hashártya a fundust és az epehólyag alsó falát borítja egészen a ductus cysticus kilépéséig. Az epehólyag rendes körülmények közt azon helyen fekszik, ahol a jobb bordaív a jobb egyenes hasizom külső szélével találkozik. Az epehólyag jobboldalt és alapján a ílexura coli dextrával és a colon transversummal, befelé a pylorussal és a pars superior duodenivel határos, a pars superior duodeni a ductus hepaticus jobb ágát keresztezi. Az epehólyagot az art. cystica látja el, amely az a. hepaüca ága; az art, cystica az epehólyag nyakán egy jobb- és egy balágra oszlik, amelyek a fundus felé haladnak '538. ábra).
