Harkai Schiller Pál: Pszichológia és emberismeret. Bevezetés a pszichológiába és a pszichotechnikába (Budapest, 1934)
Elméleti rész - II. Az egyéni fejlődés lélektana
ELMÉLETI RÉSZ II. AZ EGYÉNI FEJLŐDÉS LÉLEKTANA. Az embeui magatartás gazdag sokféleségében tájékozódnunk kell, ha az emberismeret gyakorlati munkájához akarunk hozzáfogni. Miféle magatartási formákat tudunk megkülönböztetni egymástól, vagy máskép kérdezve, milyen területekre osztható fel a lélektan? Hogy megbízható áttekintést kapjunk, a felosztás természetes szempontját kell keresnünk. Ezt akkor találjuk meg, ha a magatartás természetes kialakulásának történetéből, az ember egyéni fejlődéséből indulunk ki. Az emberi fejlődés során a magatartás jelenségei egyre gazdagodnak. Általános elfogadott beosztás szerint öt fejlődési szakaszt különböztetünk meg, melyek a felnőtt ifjúkort megelőzik (a felnőtt korban ugyanis már nem fejlődési szakaszokról beszélünk, hanem az egyéniség kialakulásáról és életéről): a csecsemőkort, a kis gyermek korát 2—4 évig, az 5—8 éves kort, a serdülés, előtti kort és a serdülő kort. Nézzük ezeket egyenként. A csecsemő megnyilatkozásaiban kevés a változatosság. A rengeteg alváson kívül ritkán van nyugodtan. Nyöszörög, sír és kapálódzik, ha éhes, nedves vagy fázik. Amikor nyugodt, apró hadonászó mozdulatokat végez, melyek nincsenek irányítva. Mozdulatainak gátlása nyugtalan kapálódzásra és sírásra indítja. Tekintetét csak néhány hónapos korában kezdi irányítani, akkor kezdi a zaj irányába is fordítani a fejét. Lassan kezd kapcsolatot teremteni a legközelebbi külvilággal. Kezét-lábát megfogja és bámulja, a fölé hajló barátságos arcra visszanevet. Féléves korában megfogja az elérhető tárgyakat, azokkal végez hadonászó mozdulatokat. Megkülönböztet ismerős és idegen embereket, majd tárgya-
