Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)

II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés

forma, tudatos eredet, tudatos megjelenési forma, tudattalan eredet stb. — lehetségesek.

Már a fenti példa is mutatja az ellenállás eredetére irányuló kérdés jogosultságát. Egy trágár szó kiejtése önmagában véve aligha lenne képes az ellenállás egész tömegének felzúdítására; az ellenállásnak itt más forrásból kell táplálkoznia.

Maga Freud az ellenállás-fajták felosztásában az ellenállások eredetének topikus különbségeiből indul ki. Az ellenállás forrása

az énben

a halmaz-énben (Es) vagy a felettes-énben

keresendő. Vegyük sorra ezeket az ellenállás-fajtákat, de hagyjuk az elsőt és legbonyolultabbat utoljára.

A halmaz-énnek az ellenállás nem motiválását, hanem erejét köszöni, hiszen a tudattalan a felfelétörésre van beállítva, tehát önmagától nincs ellenállása. Ha egy elnyomott ösztön a felszínre akar jutni, egy erő a halmaz-énben azon dolgozik, hogy az ösztön csak a már egyszer választott formában törhessen elő. Az ismétlési kényszer működik itt és sodor bele újra és újra olyan régi megoldási módokba, amelyek az analizisben követelt új megnyilatkozási formával szembeszállnak.

A felettes-én ellenállása sokszor világos: jónak, igaznak, erkölcsösnek, kedvesnek stb. kell mutatkozni. Viszont a legnehezebben ismerhető fel tudattalan megjelenési formája. Freud ezt egy fontos kritériummal jellemzi: ha értelmezési munkánk a páciensnél javulás helyett rosszabbodást idéz elő, akkor ez a felettes-én tudattalan ellenállásának tulajdonítható. A felettes-én a betegséget büntetésként rój ja az egyénre és tiltakozik a gyógyítás ellen. Innen az ellenállás az egyébként megkönnyebbülést hozó értelmezéssel szemben.

Az én ellenállása még tovább is megkülönböztethető eredete szerint:

Eredhet az énnek abból a részéből, amely az elfojtásokat létrehozza és most régi félelmével az elfojtások felszabadítása ellen tiltakozik.

Származhatik az indul at át tét el érzéseiből. Ez az ellen34