Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)
II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés
sonlóan írja le. A fantáziák őt is gyakran, bár nem mindig, elalvás előtt lepik meg, előtte is, bár sokszor dialógus- szerű beszélgetésektől megszakítva, képsorozatok merülnek fel, őt is emlékek ostromolják. Ez az utóbbi az, ami bennünket leginkább érdekel és a következő, az analitikus módszertan szempontjából nagyon is fontos kérdésünk az lesz, hogy az emlékek felmerülése és a mülleri beállítás között van-e valamelyes kapcsolat? Feleletünk mindenesetre igenlő. Hogy megérthessük, a leírt képeket erősebben szemügyre kell vennünk. Müller fantasztikus optikai jelenségeit a mai lélektan kétségkívül regresszív természetű, azaz a fejlődés vonalába eső, már elhagyott, de újra feléledő képződményeknek tekinti. Ha a felnőtt egyén életében kivételes állapotként jelentkeznek is, a gyermekkorban normálisak. Ezt már Johannes Müller is tudta: elbeszéli, hogy gyermekkorában nem egy órát töltött a szembenlévő ház falának nézelődésével, ahol is a lehullott és megtapadó vakolat körvonalaiban „arcokat“ látott, amelyek igen kifej ezésteliek voltak számára. Később ez a játék már nem sikerült neki. E. R. Jaensch érdeme, hogy e jelenséget, amelyet ő nevezett el eidetizmusnak, ma jelentőségében és törvényszerűségeiben elég pontosan ismerjük. Kísérletek hosszú sorával bebizonyította, hogy a gyermekkor eidetiküs képei valódi szemléleti képek és nem csupán képzetek, hogy a későbbi szógondolkodáshoz képest kezdetlegesebb fejlődési fokot jelentenek, hogy a gyermekkor tulajdonképpeni belső szemléleti módját adják s a felnőtt korban csupán kivételes állapotokban vagy erre kivételesen hajlamos egyéneknél jelennek meg. Az ilyen „álomszerű el vonatkozásinak (Jaensch) egy előidézője, amely az eidetizmusba való regressziónak különösen kedvez, az elalvás előtti állapot. így már közelebb jutunk annak a megértéséhez, hogy ugyanez a működési regressziót elősegítő állapot egy másik irányú regressziónak, a múltba való visszahelyezkedésnek, az énfejlődésben rég túlhaladott én-állapotok felmerülésének is kedvez. Az, hogy emlékek merülnek fel, éppoly kevéssé fog csodálkozásba ejteni, mint az, hogy az emlékek képszerűen, azaz éppen a gyermekkor szemléleti módjának formájában jelentkeznek. És itt utalnunk kell arra, ami a pszichoanalizisben már régtől fogva ismeretes: az alvás regresszív természetére. A 22
