Siklósy Károly dr.: A vizgyógymód. Utasitás a leggyakrabban előforduló betegségeknek gyógyitására. A szenvedők használatára (Pest, 1859)

III. Rész. A betegségek, és azoknak gyógyitása - A nemi részek betegségei - 1. A bujasenyves betegségek

137 szeszes italoktól, fűszeres és husétkektöl való tartózkodás a gyógyulás főfeltétele. A ki otthon gyógyitjamagát, és többet nem tehet a takárnál leirt gyógymóddal is czélt fog érni. Intézetben pedig következő módon gyó­gyítjuk : Reggel és délután nedves lepedőben pólál- juk a beteget s erre 14 fokú félfürdőt adunk; 5 — 6 nap múlva a póla után a félfürdőből, egy pillanatra a telefürdöbe s onnan ismét a fel- fürdőbe vissza kell menni, ebez járul még na­ponta két 10 — 20 perczig tartó ülőfürdő 16 fokú vizzel ugyanazon elővigyázatok mellett, mint a takárnál leirtuk. A sebet eleinte lan­gyos vizzel kell mosogatni, naponta több Íz­ben, utóbb, midőn szalonnás kinézésű, takár- fecskendővel 1—2 perczig fecskendeni; bogy a seb melegítő borongató alatt legyen, önként ér­tetik. A beteg igyék mentői több vizet, fürdők után séta helyett az ágyban melegítse fel ma­gát; igy 2—3 bét alatt a sánkér meggyógyul, még pedig úgy, hogy utóbajtól nem lehet tar­tani. Ismétlem, hogy ily gyógyulást csak az várhat, ki szorosan a fenn leirt életrendet kö­veti, mert a ki meghüti magát, a ki sokat jár, tánczol, vagy áll, vagy ételben rendetlenkedik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom