Szakcikk gyűjtemény
Schuschny Henrik: A reformátio és korának befolyása az orvostan fejlődésére
15 ál! a dolog. De ezzel, legalább gyakorlati oldalával, nem úgy áll. Talán ellenmondásba jövök önmagámmal ilyenek állításával, minthogy a valódi specialismus az orvostudomány egyes ágainak kifejlődését feltételez s csak azt tartom szükségesnek mentségemül felhozni, hogy én tisztán a tudományos fejlődést tartom szem előtt, s nem foglalkozom itt az orvosi gyakorlat kifejlődésével, sem pedig a nevezett intézmény változásaival. Ennélfogva elfogadhatónak tartom Kühne l) nézetét a specialismusról, sőt még azon állítását is, hogy a középkorban a specialismus az orvosi gyakorlatban, a korhoz képest nagyot fejlődött. Tudva levő dolog különben is, hogy az ókor némely népeinél majdnem kasztszerü specialismussal találkozunk2). A középkori speci- alismust pedig legjobban feltünteti azon körülmény, hogy az egyes szenteknek is más-más tér jutott a gyógyászatban, így: szent Apollinarius a lábbajok, szent Balázs a gégebajok, szent Bálint az idegbajok, szent Judás a mellbetegségek, szent Klára a szembajok specialistája s. i. t. Ily alapon e specialismus nem egyéb, mint az úgyis mystikai egyptomi specialismus 3) folytatása még mystikusabb alakban4 * *). *) Dr. H. Kühne. Die organischen Anpassungsmechanismen in ihren Beziehungen zur Heilkunde. (Kosmos. Zeitschrift für einheitliche Weltanschauung, u. s. w. — Leipzig 1877/s. 10. Heft (Januar) 312. lap. 2 Különösen virágzott a specialismus Egyiptomban. Ebers, a hires aegyptologus többek közt azt mondja: ,,Az, a kinek orvosra volt szüksége, nem ilyennek házába, hanem valamelyik templomba izent. Itt meg kellett mondani miféle bajban szenved a segélykereső, mikor azután a templomhoz tartozó orvosok elnöke jelölte ki azon orvost, kit ismereteinek természete szerint a fenforgó baj gyógyítására legalkalmasabbnak tartott/- (Uarda. Regény irta Ebers György, ford. Jónás János. Bpest. 1878 I. kt. 34. 1, — Ugyan-e tárgyról szólnak az egyiptomi orvosi iratok. Herodot, H. 84. és Diodor, 1. 82.) 3) Tudjuk, hogy az egyiptomiaknál azon szokás volt divatban, hogy gyógyszerek alkalmazásakor vagy azok hiányában a betegnek áldozatokat kellett bemutatni Toot istenségnek, az orvosok istenének. A középkor sem különbözik ebben a tekintetben az egyiptomi tantól, mert még 1480 körül (s bány helyen még ma is!) búcsúhelyeket kellett a betegnek felkeresnie, a melyeknek állítólag gyógyító erejük volt és ott templomok valamint zárdák, vagy azok védszentei számára ajándékot adnia. Böjtölés, valamint egyes imák többszöri ismétlése voltak ez időben az előbbieken kivül azon universalis gyógyszerek, a melyek a beteg kóros állapotát megszüntethették. 4) Mysticismusról szólván nem mulaszthatom el, hogy az úgynevezett boszorkányperekről, a melyek az emberiségnek mindig szégyenfoltját fogják képezni, meg ne emlékezzem. Már az ó-kor bölcsészei közt többen, úgy Aristoteles is kimondá, hogy az isten és ember
