Schrauf Károly dr.: A bécsi egyetem magyar nemzetének anyakönyve 1453-tól 1630-ig (Budapest, 1902)

I. Bevezetés

BEVEZETÉS.

A középkori egyetemek szervezetében jelentékeny szerepet vittek az úgynevezett »natiók« (nemzetek), vagyis az egyetemi hallgatók nemzetiségek szerinti egyesületei. Különösen akkor, mikor még csak kevés ily tudományos központ létezett, a mikor egy-egy ily főiskola különböző nemzetek egymástól messze fekvő országainak igényeit elégítette ki, nagyon is természetes volt, bogy a nemzeti közösség szorosan összetartó kapcsot képezett sokakra nézve annál is inkább, mivel épp az idegenben való tartózkodás utalja szorosabb összetartásra a honfitársakat. így történt aztán, hogy régi időkben e nemzeti csoportok még nagyobb fontossággal birtak, mint maguk a karok. Bécsben egy fél ezredéven át nem a decanok, hanem az egyes natiók (nemzetek) szabadon választott főnökei, az úgynevezett prokurátorok választották az egész egyetem fejét, a rectort. Csak később, midőn a főiskolák száma rohamosan megszaporodott, s ezáltal a nemzeti elemek lassan-lassan kiegyenlítődtek, kezdett a natiók tekintélye fokozatosan alábbhagyni, s mint használhatatlan szervek, mindinkább elsatnyultak, míg végre teljesen el is tűntek a felszínről.

Ha oly institutio fejlődésének megfigyelése, mely a középkori egyetemek alkotmánytörténetének alapkövéül bizonyúlt, már magában véve is nagyérdekű, mennyivel inkább az még akkor, ha elgondoljuk, hogy épen a bizalmasabb vonások és a mindennapi élet eseményei, melyek különben oly könnyen feledésbe mennek, jellemzőbben vannak megörökítve a kérdéses natiók feljegyzéseiben, mint az egyetemi történet bármely más emlékében. Avagy ki nem olvasta volna nagy érdeklődéssel Denifle p. mesterművét, melyben a párizsi egyetem angol natió-