Scholtz Kornél dr.: Gyakorlati szemészet orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1918)
A szem functiói és a functionális szemvizsgálatok
69 milyen elváltozás, amely a rossz látást megmagyarázza, pl. finom, alig észrevehető szaruhártyafoltok vagy astigmatismus. A féloldali vakságot színlelők leleplezése elég könnyű. Tudnunk kell, hogy a vak szemek pupillája fényre nem reagál és megvilágításukra a másik szem pupillája sem szűkül meg. Vak vagy igen rosszul látó szemek a bmoculáris látáshoz szükséges szemmozgásokat (conver- gálás stb.) vagy egyáltalában nem, vagy csak hiányosan végzik. A vaknak mondott szem látóképességét a legjobban úgy határozhatjuk meg, hogy vele látszólag nem törődünk és a ,,jó'‘ szem látóképességének meghatározásával kezdünk foglalkozni, úgy hogy ezen szem elé eleinte a látóképességet alig befolyásoló y4—% dioptriás convex és concav üvegeket rakunk felváltva. Ha a színlelő így már nehány üvegen át elolvasta a látáspróbákat, egyszerre egy olyan erős convex üveget (15—20 dioptriást) tartunk a szeme elé, amellyel ő a látáspróbákból ezen a szemén már semmit sem láthat. Mivel jó bmoculáris látás esetében a két szem látásérzetét elkülöníteni nem lehet, a vizsgált ember abban a hitben marad, hogy ő ezen az üvegen át is látja a betűket és gyanútlanul elolvas belőlük annyit, amennyi a vaknak mondott szem visusának megfelel. Mindkét szem vakságának színlelése ritkán fordul elő és az illető járáskelésének megfigyelésével rendesen elég könnyen leleplezhető. Az ilyen színlelő rendszerint elárulja magát, ha ujjunkkal, vagy valami hegyes tárgy- gyal szemei felé bökünk, vagy szemeire váratlanul igen erős fényt vetünk. Legnehezebben boldogulunk az olyan emberrel, aki egyik vagy mindkét szemén gyenge látást színlel. Ilyenkor a valódi látásélesség megállapítása végett arra kell törekednünk, hogy őt a megnézett betű nagysága felől tévedésbe ejtsük. Ezt úgy érhetjük el, hogy nem az egész látáspróbát, hanem csak egyes különböző nagyságú kivágott betűket olvastatunk el vele és pedig kisebb-nagyobb távolságból felváltva, amikor is a színlelő, nem lévén alkalma az összehasonlításra, esetleg elolvas olyan kis betűket is, amilyeneket a látáspróbán már nem akart meglátni. Tévedésbe ejthetjük a szinlelőt azzal is, hogy egyes betűknek (H, T, A) sík tükörben való tükörképét olvastatjuk vele. Tudvalevő, hogy a tükörképet oly távol látjuk a tükör mögött, mint amennyire az illető tárgy a tükör előtt van. A színlelőt a tükör és a látáspróbák közé állítjuk háttal a tükörnek úgy, hogy a látáspróbák tőle kétszer olv távol legyenek, mint a tükör. Ha az olvasásban már megakadt, megfordítjuk őt és felszólítjuk, hogy ugyanezeket a betűket olvassa el a tükörből ,,talán ott többet lát1". A szimuláns rendesen el is olvassa a látáspróbáknak legalább is azokat a sorait, amelyeket a táblán is még elolvasott ; ezzel pedig bebizonyosodik, hogy látás- élessége legalább is kétszer akkora, mint amilyent bevallott.
