Scholtz Kornél dr.: Gyakorlati szemészet orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1918)
Glaucoma
202 áramló folyadék — a csarnokvíz (mely rendes viszonyok között körül- beJől 50 perez alatt újul meg) valamilyen ok miatt nem tud a szemből a kellő módon és mennyiségben eltávozni. A csarnokvíz a Schlemm-féle csatornán át kerül ki a szemből. Ha a víznek a csatornához vezető útja bármilyen ok miatt részben vagy teljesen elzáródik, a szemen glaucoma támad. Azokat a glaucomákat, amelyeknél a csarnokvíz kiáramlását megnehezítő anatómiai elváltozások önmagukban jönnek létre, anélkül, hogy keletkezésük valamely más szembetegséggel lenne összefüggésben, elsődleges vagy jyrimaer glaucomáknak nevezzük, megkülönböztetésül az ú. n. másodlagos vagy secundaer glaucomáktól, amelyek különböző egyéb szembetegségeknek következményei. A szem feszülésének emelkedése, bármilyen okból eredjen is, a szemre mindig igen káros hatással van elsősorban azért, mert a látóideg rostjai a fokozódott nyomás következtében részben vagy teljesen elsorvadhatnak, ami úgy a centrális mint a peripheriás látásnak kisebb- nagyobb mértékű állandó megromlását, elhanyagolt vagy kedvezőtlen lefolyású esetekben pedig a szem teljes megvakulását okozhatja. A látóideg rostjainak elsorvadásával kapcsolatosan fejlődik ki idővel minden glaucomás szemen a látóidegfő helyén az ú. n. giauco- más kivájulás (excavatio glaucomatosa), amely úgy jön létre, hogy a fokozott nyomás a látóideg behatolása helyén levő lamina eribrosát, mint a sclera leggyengébb és legkisebb ellentállású részét, hátraszorítja, illetve hátrafelé kiboltosítja. Ezáltal az egész látóidegfő hátrább szorúl — helyén egy gödör támad. A glaucomás kivájulás szemtükörrel főképen arról ismerhető fel, hogy a retina vérerei a látóidegfő szélén térdalakban megtörve hirtelen a mélységbe buknak és csak a kivájulás fenekén tűnnek ismét fel (77. ábra). A kiváj ült látóidegfő a látóideg rostok elsorvadása miatt igen halvány vagy egészen fehér, területében a lanúna eribrosán lévő lyukak szürkés foltok alakjában válnak láthatókká. A kivájulás szélei és feneke között lévő felszínbeli különbség az ú. n. parallacticus eltolódás tüneménye folytán is feltűnik és a fénytörés vizsgálására felszerelt szemtükrökkel pontosan meg is mérhető ; a gödör feneke ugyanis a szemfenék mederfelszíne mögött feküdvén, ahhoz képest myopiás fénytörésű ; a gödör mélysége y2 és 1 y2 mm közt szokott változni. A vizsgálatkor legcélszerűbb a gödör szélén és fenekén levő vérérrészletek fénytörését egymással összehasonlítani. A két fénytörés közötti különbségből a gödör mélységét meghatározhatjuk, amennyiben 3 dioptriányi fénytörésbeli különbségnek körülbelül 1 mm-nyi feiszínbeli különbség felel meg. így ha pl. a gödör szélén lévő vérereket correctiós üveg nélkül látjuk élesen, a fenekén levőket pedig csak concav 30 dioptriás üvegen át, a gödör mélységét 1 mm-re becsülhetjük.
