Schmieden Viktor: Sebészeti műtéttan (Budapest, 1923)
ELŐSZŐ. A sebészeti műtéttan megírásának több módjával találkozunk az újabb sebészeti irodalomban. Az egyik szerző műtétek szerint csoportosítja anyagát. A műtétek bonctani viszonyainak leírása után a kivitelnek szabványát adja mintegy zsinórmértékül, amelyhez a műtő tarthatja magát. A másik könyvben az egyes testtájak szerint találjuk összefoglalva az azon tájékon szokásos vagy lehető műtéteket, amelynek bírálatát az illető tájék bonctani vázlata szabja meg. Ismét más szerző a betegségeket veszi beosztása alapjául s időleges sorrendben, vagy technikai elrendezéssel tárgyalja az azon betegség műtéti kezelésére ajánlott összes műtéti módokat. Ismét mások egyéni tapasztalatokra építve a műtétek végtelen sorozatából azt és úgy adják elő, amilyen javaslatok alapján és amilyen technikával ők az egyes műtéteket végzik. Bármilyen különböző az elvi kiindulás, mégis az egyes műtéttanok nem ellenlábasai, hanem kiegészítői egymásnak, s hogy úgy mondjam, a sebésznek, mint egyénnek fejlődési menetét képviselik. A sebészet elsajátításához a bonctani alapismeretekből kiinduló általános technicizmus szükséges, melyet az élet az egyes betegségek gyógyításával tesz próbára. Az adott esetben elért eredmény vagy balsiker a mások ajánlatainak latolására vagy utánzására sarkal, miből aztán végeredményként leszűrődik az egyéni tapasztalat. Ennek a sebészi kifejlődésnek alapjai vannak lerakva Schmieden tanár magyar fordításban megjelenő ezen könyvében, amelyet a tanítás szempontjából éppen ezért a legmelegebben üdvözlök. Nemcsak a hallgatóság találja meg benne azt, amit a szigorlat előírása megkövetel, hanem haszonnal forgathatja minden sebész különleges pályá1*
