Schmid Hugó: Sebészi műtéttan orvostanhallgatók és gyakorló-orvosok számára (Budapest, 1889)
XI. Műtétek a légzőszerveken
597 sebének széttartására is szolgálnak; majd csipőalakuak (Garin-féle) majd pedig fogóhoz hasonlítanak (Pitha-féle). Metsző végük lefelé hajlik, hogy a légcső hátsó fala sérülés ellen védve legyen. A műszert függöirányosan bedöfjük a légcső üregébe s a légcső sebét lefelé kellőleg tágítjuk; azután a metsző karjait vagy kezünkkel, vagy csavar segítségével (pl. az Ulrich-íélénél) szétfeszítve, a tátongó légcsőseben át bevezeti segédünk a canüle-t. A műtét ilyetén végrehajtásának nagyfokú légcsőbeli vérzés lehet következménye, melyet nem áll úgy hatalmunkban csillapítani, mintha a műtétet rendes és közönséges úton végeztük volna. Azért a siker biztosabb és több sikerre vezető műszer lesz még annak az orvosnak kezében is, ki légcsőmetszést soha sem látott, mint a tracheotom annál, ki a légcsőmetszés terén már járt útakon halad. Történeti érdeknél fogva említjük meg, hogy légcsőnyitásra lapos, hajlított szúrócsapokat is használtak. Az eszközt a légcsőbe döfték, — a tőrt visszahúzták s a hüvely fekve maradt. A nyílás azonban szűk légbevezetésre, úgyszintén nyáknak, vérnek kiköpésére; azonfelül a légcső hátsó falának, sőt a bárzsingnak átszúrása a legnagyobb mértékben van veszélyeztetve. Mások pedig vérzés elkerülése végett a galvano- és thermocautert alkalmazták; az égetővel keresztül hatoltak a lágyképleteken, a légcsőt pedig kusztorával metszették be. Az égetők, ha fehér izzásban vannak, vérzéscsillapítólag nem hatnak, — vörös izzásban pedig tartós behatásuk folytán súlyos égési sebet okoznak. Nem képez védelmet a képződő pörk a trachealis seb fertőzése ellen sem, mint azt hinni akarták. Légzési cső. 1. 269. ábra. 2. Légcsőmetsző.
