Schmid Hugó: Sebészi műtéttan orvostanhallgatók és gyakorló-orvosok számára (Budapest, 1889)
II. Érzéstelenítés
II. t Erzéstele ni tés. Tudományunk egyik legnagyobb vívmánya az érzéstelenítés. Fájdalomtól menten hajthatjuk végre a legkínosabb műtéteket. Alig négy évtizeddel ezelőtt a képzelet sebes szárnyain sem mertünk e jótéteményre gondolni. S a tökéletesedés felé mindinkább haladunk, úgy, hogy érzéstelenítő szereink folyton szaporodnak. Ma már az érzéstelenítés két fő alakját külömböz- tetjük meg: 1. az átalános és 2. a helybeli érzéstelenítést. Az érzéstelenítés. Két körülmény indíthat arra, hogy a beteget elhódítsuk : 1. hogy fájdalomtól kíméljük meg; 2. hogy az izomműködést megszüntessük. Mindkettő egyformán fontos körülmény gyanánt szerepel az elérendő sikerben ; mindkettő a sebész hatáskörét oly lényegesen megváltoztatta, hogy tevékenységünk áldásossá jóformán csak a bódítás gyakorlata óta vált. Itt kezdődik működésünk szabatossága, a nyugott, fontolgató cselekvés itt kezdé gyümölcseit hozni s elveszítő borzadályosságát a betegre és műtőre egyaránt. Nagy, kínos műtéteket hajthatunk végre anélkül, hogy a beteg egy „jajt“ hallatna; nem vagyunk többé akadályozva érzékeny vagy értelmetlen beteg nyugtalansága folytán, tüzetes vizsgálat s igy helyes kórisme megejtésében; kizárhatjuk az akaratlagos izmok görcsös összehúzódását, mely azelőtt a bántalmat csak sejteni engedte, de tiszta kép alkotását lehetetlenné tévé, a szabatos működés pedig épenséggel korlátolva volt. Bármily kívánatos lenne is azonban, hogy a bódítás jótékony hatásában minden szenvedőt részesítsünk, vannak körülmények, melyek annak létrehozatalát egyátalán tiltják, vagy pedig az adott esetben attól való tartózkodásra intenek. Ennek okát bódítást létrehozó szereknek az életre nem közömbös, sőt olykor veszélyes hatása rejti magában.
