Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Bevezetés (A sejt általános kórtana)
2 nevezetes. (A sejtek általános kortana.) adja meg az orvosnak az útmutatást az észszerű kezelésre, a betegség leküzdésére. A kórbonctan rendkívüli fontossága a klinikai szakmák szempontjából az anatómiai tényálladék megállapítására irányuló törekvésben nyilvánul meg, mert sokszor csak a kórbonctani elváltozások ismerete teszi lehetővé a betegség tüneteinek helyes értelmezését. Csupán a praktikus szükséglet tette a kórbonctant külön tudományszakká, voltaképpen azonban az orvostudomány összes ágaival a legszorosabb összeköttetésben van és kell is hogy legyen, mint azt Virchow annyira hangsúlyozta. A kórélettannak, mint a kórbonctan és klinikai kórtan összekötő kapcsának fontossága is kitűnik a fent elmondottakból. A legtöbb kóros állapotnak bizonyos jól ismert bonctani elváltozások felelnek meg, amelyekből könnyen értelmezhető, hogy a szervmüködésnek csorbítottnak, vagy az élettanitól eltérőnek kell lennie; vagy ha a szervek sejtjei kezdetben változatlanok is, abnormis állapotok lehetnek jelen a vérvagy a nyirokkeringésben, melyek a működési zavart illetve a funkció megszűnését érthetővé teszik és végeredményben többnyire mégis a szervi sejtek elváltozásához vezetnek. A kóros állapotok egy részénél azonban a működésükben zavart szervek és azok erei semmiféle olyan makro- vagy mikroskopiai elváltozást nem mutatnak, melyből a betegség tünetcsoportját megfelelő módon megmagyarázhatnánk; sőt más szervek elváltozásai -— melyek a szervek korrelációjánál fogva távolhatásuk révén jöhetnének tekintetbe — sem okolhatók. Ép úgy vannak egyes betegségek, melyeknél az egész szervezet meg van működésében zavarva anélkül, hogy valamely szervet anatómiailag úgy elváltozva találnánk, hogy azt felelőssé tehetnők. Az ilyen egyelőre nehezebben értelmezhető esetekben tisztán működési zavarról szólunk, amelynek megfelelő bonctani elváltozást legalább ez idő szerint még nem ismerünk. Ide tartoznak mindenekelőtt az idegrendszer némely megbetegedései, a neurasthenia, hysteria, neurosisok és számos psychikus affekcio. A működési zavarok köre azonban aránylag kicsiny és a vizsgáló módszerek tökéletesbedésével mindig kisebb térre szorul össze; különösen a mikroszkópi technika fejlődése, a mikroszkóp és a festési módszerek tökéletesedése hatottak itt közre. Már ebből is megállapítható a korszerű kórszövettani methodikának óriási fontossága; a hisztologiai módszerek tökéletesítése azonban — mint e tudományágnak egyik nagy mestere. Weigert Károly mindig hangsúlyozta — sohase lehet öncél, hanem csak eszköz ismereteink folytonos gyarapítására. Minél inkább szűkül a működési zavarok köre, ahol nem nyújt felvilágosítást a kórbonctan, annál inkább terjed az utóbbinak terrénuma. A kórbonctan dltaldnoá és réóaleteá részre oszlik. Az előbbi azon általános törvényeket tárgyalja, melyek valamennyi vagy a legtöbb szervben és szövetben szereplő elváltozásoknál érvényesülnek. A részletes kórbonctan azon szerkezetváltozásokkal foglalkozik, melyek egyes szervekben azok megbetegedésekor létrejönnek. Hogy egy általános, az egyes szervek kóros szöveti elváltozásait közös szempontból összefoglaló leírás egyáltalában lehetséges, az annak köszönhető, hogy minden teátréózz áejtekból cagij azok dericatlimaiból can
