Salamon Henrik dr.: Fogpótlástan (Budapest, 1923)

Eső Rész. A fogpótlás orvosi és technikai előismeretei - Ötödik Fejezet. A fogsorok találkozási viszonyai. Fogsorrzáródás: okkluzió. Fogsorilleszkedés: artikuláció

83 gani fognak, mint az a Gysf-féle sematikus rajzból (43. ábra) kiderül, ahol az az eset van példázva, hogy a gipszminták az artikulátorban távolabb állanak a forgási tengelytől, mint ahogy állami fognak a szájban és ezért csak a hátsó fogak találkoznak, az elülsők pedig nem. Fogműveseink gyakran vétenek ily értelemben a minták rögzítésé­nél és következményesen a fogsor felállításánál és az orvos kötelessége őket felvilágosítani, ha a próbájánál észreveszi ezt a hibát. Amint a szakemberek között ki­alakult az a belátás, hogy a müfog- sorok felállításánál tekintetbe kell venni az összes rágómozgásokat és észrevették továbbá a Bonwill-arti- kulátor ebbeli fogyatékosságát, ter­mészetesen iparkodtak olyan arti- kulátorokat szerkeszteni, amelyek jobban és tökéletesebben megfelel­nek a kívánalomnak. Nincs gyakorlati célja, hogy az irodalomban található összes artikulátor-rendszereket hibáikkal és előnyeikkel birálólag leírjuk. Ehelyett összefoglaljuk azokat az elveket, melyeknek a helyes szerkezetű artikulátornak meg kell felelnie, részlete­sebben kitérve egy-két szisztémára, mely ezidőszerint elméletileg és gyakorlatilag a legtökéletesebb. Az artikulátorral, mint mesterséges ízülettel ugyanazokat az állcsontmozgáso­kat kell végezni tudnunk, mint a természe­tes ízülettel. Csakhogy — és ez a lényeges — nem állcsontmozgásokat általában, mint­egy elvont értelemben, hanem egyénieket, annak a betegünknek, akinek éppen fog­müvet akarunk beilleszteni, az egyénileg sajátságos állcsontmozgásait kell az arti­kulátorral utánozni tudnunk. Az alsó állcsont Ízülete útján tudva­levőleg három főirányú mozgást végez: le (fel), előre (hátra), oldalt (vissza). A leirt egész út jellemzésére elég, ha ismerjük három mozgó pontnak útját: a két izületi fejecsét és az alsó középső metszők érintkezési pontjáét, szóval a Bonwill-féle háromszög három csúcspontjáét. Gysi szerkesztett olyan készülékeket, melyekkel az élőn meg­határozhatjuk, illetőleg szemlélhetővé tehetjük az izületi fejecsek útját: ez a fejecspálya-jelzőkészülék (Kondylenbahnregistrator) és a metsző­6* Gysi sémája. 42. ábra. Bonwill-féle háromszög (Gysi).

Next

/
Oldalképek
Tartalom