Salamon Henrik dr.: Fogpótlástan (Budapest, 1923)
Eső Rész. A fogpótlás orvosi és technikai előismeretei - Negyedik Fejezet. A minta
ÖTÖDIK FEJEZET. A fogsorok találkozási viszonyai: 1. Fogsorzáródás: okkluzió. 2. Fogsorilleszkedés: artikuláció. A fogorvos, aki betegeinek foghíjasságát fogmű beillesztésével gyógyítja, a természetet iparkodik utánozni, amikor az elvesztett fogak színéhez, alakjához tökéletesen hasonló műfogakat választ. Ez feladatának könnyebbik része, annál is inkább, mert a műfoggyártás mai tökélye mellett a legmesszebbmenő követelményeknek meg tudunk felelni. Jóval nehezebb a feladat második része: a műfogakat úgy összeilleszteni fogsorrá, hogy vele a beteg kiadósán rágni tudjon. Azt lehetne hinni, hogy a protéziskészítés ezen mozzanatában sem kell egyebet tennünk, mint jól megfigyelni a természetet, mintegy leolvasni az élő fogsorokról a záródás titkait és tapasztalatainkat értékesíteni a műfogak összeillesztésénél. Tényleg nagyon sokáig csak így jártak el a fogorvosok és az ő utasításaikra a fogművesek, de az eredmény: vagyis a müfogsorral való rágóképesség nagyon sok esetben gyarló volt. Néhány évtizede, hogy tudjuk, miszerint nem szabad ezen tevékenységünkben a természetet szolgailag utánozni, még pedig azért nem, mert amikor müfogsorokat illesztünk a szájba, a viszonyok: úgy az anatomikusak, mint a fíziologi- kusak, sőt az erőmütaniak sem ugyanazok többé, mint voltak a természetes fogsor idejében. A protézist alkalmazó fogorvosnak, ha nemcsak esztétikai szempontból kielégítő, hanem valóban rágóképes fogművet akar alkotni, akkor először tüzetesen kell tanulmányoznia a természetes fogsorok záródási viszonyait, azaz-nyugaimEhelyzetben (okkluzió), azután illeszkedési módjukat mozgás közben (artikuláció) és a belőlük levezethető törvényeket a műfogsor összeillesztésénél a változott anatomikus, fiziologikus és erőműtani tényezők tekintetbevételével alkalmazni, illetőleg utasításai alapján a fogművessel a laboratóriumban alkalmaztatni.
