Salamon Henrik dr.: Fogpótlástan (Budapest, 1923)

Eső Rész. A fogpótlás orvosi és technikai előismeretei - Harmadik Fejezet. A lenyomat

40 tehát nehezen tolható be a szájűrbe, holott a tükörrel félrehúzva a zugot, könnyedén belecsúszik. Az orvos elhelyezkedése is esetlenebb, bizony­talanabb amannál, mert a beteg mögött áll és balkarjával át kell ölelnie annak fejét, holott az általunk ajánlott módnál elől áll és biztos, elegáns mozdulattal végzi az egész műveletet. d) Lenyomatvétel megpuhított anyagokkal. A kanál beforgatása után a tükröt eltesszük és felső lenyomatnál úgy helyezzük el a kanalat, hogy a fogsor, illetőleg a fogmedernyulvány a kanál megfelelő szelvényének közepére, a kanál nyele pedig mindenkor a középvonalba essék, azután a kanalat először hátul, a garati végével nyomjuk a szájpadlásra, hogy a fölösleges lenyomatanyag ne érintse, illetőleg ne izgassa a lágy­szájpadlást, hanem nyo­muljon előre az ajak felé. Most balkezünkkel átölel­jük a beteg fejét és két ke­zünk mutatóujjával elől is reászorítjuk a kanalat a le* mintázandó képletekre (15. ábra).* A nyomás ereje függ a lenyomatanyag plaszticitá- sától. Tudjuk, hogy ez a viasznál legkisebb, az Elastine-nél a legnagyobb és ezt egyáltalán már nyo­más nélkül alkalmazhatjuk. Majd pillanatra el­eresztve a kanalat, vagy még inkább el sem ereszt­ve, az egyik mutatóujjun­kat a szájpadlás közepére csúsztatjuk. Felszabaduló másik kezünk ujjaival a pofát és ajkat elemeljük és a kinyomult lenyomat- anyagot a fogmedernyúlványhoz simítjuk és azután az eleresztett lágy­részek reányomásával mintegy reámintázzuk. Elastine- vagy gipszlenyo­matnál ezáltal esetleg keletkezett légbuborékokat szabadítunk ki. Alsó lenyomatnál: az eljárás lényegében ugyanaz. A kanálnak a fogsorra való elhelyezése után nem öleljük át a beteg fejét, hanem elől állva, két kezünk hüvelykujjával egyenletesen leszorítjuk a kanalat, kívül­ről pedig az állcsúcstól kétoldalt mutató- és középujjal ellennyomást gyakorlunk. Közben a pofákat többször félrevonjuk, hogy az izomzatot kiszabadítsuk a lenyomat körletéből, a nyelvet pedig felemeltetjük. * A Jung-féle ábrákon az a hiba is szembeötlő, hogy az orvosnak nincsen műtő­kabátja, a beteg ruhája pedig nincsen védve kendővel. 15. ábra. A kanál felszorítása (Jung).

Next

/
Oldalképek
Tartalom