Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
70 Általános fertőző bántalmak. győzni. Szívbelhártyalobhal egyidejűleg itt is gyakran észlelhető choreá fellépte. — Agyhártyalob (meningitis) aránylag ritkán lép fel, minden esetre- sokkal ritkábban, mint azt a súlyos agytünetekből kiindulva felvették. A légző szervek részéről kiinduló szövődmények ritkábbak ugyan, mint kanyarónál, de előfordulhatnak kiterjedt hurut, tüdőlob stb. alakjában. — A bélhuzam különböző kiterjedésű bántalma, mely a bántalmazott helynek és a megbetegedés alakjának megfelelő hasmenésben mutatkozik, a vörheny tetőpontján léphet fel szövődménykép ; a vörhenynek különben is súlyos alakjainál, méltán félelmetesek e hasmenések, miután a kimerülést siettetik. — Szövődménynek tekinthető még más fertőző bántalomnak (kanyaró) a vörhenynyel egyidejű fellépte,, minek lehetőségét egyesek még most is kétségbe vonják, bár úgy látszik nem jogosan. Végre még meg kell jegyeznünk, hogy a vörheny tartama alatt oly sok alakban fellépő genyedő, roncsoló folyamatok olykor jó alkalmat szolgáltatnak gényvérüség kifej 1 ődés ére. Az eddig felsoroltakban megemlékeztünk a vörheny legszokottabb szövődményeiről a nélkül, hogy azokat kimerítettük volna; nagy része ezeknek elhúzódhatik az üdülési szakba, vagy csak akkor lép fel, midőn utóbetegség gyanánt tekintetik. Ez utóbetegségek az említetteken kívül szintén számos alakban léphetnek fel, mire nem mindig közvetlen a vörheny szolgáltatja a kedvező talajt, hanem ama körülmény, hogy e betegség a szervezetet általában súlyosan megviseli, ellenállási képességét alászállítja, úgy, hogy addig lappangó kóros hajlamok burjánzásnak indulhatnak, újak fogékony talajra találnak. Kórisme. A mily könnyű a vörheny fölismerése akkor, ha a tünetek mindannyian jól ki vannak fejlődve, ép oly nehézségekkel járhat a könnyű, rendellenes vagy igen súlyos alakok jelzése; olykor csupán az egész lefolyás, a tünetek egymásutánja teszi azt lehetővé, míg máskor kételyeink csak a hámlási szakban, vagy még később, a kifejlődő veselob által fognak eloszlattatni. Kezdetben a hirtelen nagyfokú láz (4-0—41 ° C.), a hányás, a torok belöveltsége képezik a támpontot, melyek azonban a valószínűségi kórismén túl csupán azokban az esetekben engednek menni, ha vörhenyesetek különben is fordulnak elő a megbetegedési helyen ; még inkább azon esetben, ha ily beteggel való érintkezésről tudomásunk van. A kiütés hiányos kifejlődésénél az esetleg jobban kifejlődött többi tünetnek (angina, scarlátnyelv, mirigybeszürődések stb.) után kell puhatolódznunk. Egyedül a kiütésből legkevésbbé szabad a kórismét megállapítani, miután más folyamatok egészen hasonló elváltozást idézhetnek elő a. bőrön. Ilyenek: bizonyos gyógyszerek (belladonna, cliinin, bals. copaivae, chlo- ralhydrat, antipyrin stb.), eledelek (hal, rák, káposzta, eper stb.), más fertőző kórok (hagymáz, himlő, genyvértíség stb.). Kanyarótól való megkülönböztetésnél a hosszabb kezdeti időszakra, a korán jelentkező orr-, szemköthártya-, hörghurutra, a toroktünetek hiányára, illetőleg mérsékeltebb voltára támaszkodunk ; a kanyarót kisérő kiütésnél egyes csomócskákat még akkor is sikerűi szorgoskeresés után felfedeznünk, ha a kiütés összefolyása azt különben nehezíti.
