Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Bujakór. 201 nyebbek, szabad szélük közepén mély barázda látható és szögleteik le vannak kerekítve. Egyes szerzők, mint már említettük, általában kétségbe vonják azt, hogy a bujakór ily későn nyilvánuló eseteiben valóban öröklött bujakórról lehetne szó, a mennyiben nem tartják eléggé bizonyítottnak, hogy e tünetek a szerzett bujakór egyéb jelenségei által nem előztettek volna meg. Gyógy eljárás. Tekintve azokat a súlyos következményeket, melyek úgy a szülőkön, mint az esetleg világra hozott magzaton fejlődhetnek, az orvosnak kötelessége minden bujakóros nőt és férfit e veszélyekre figyelmeztetnie és nekik a közösülést eltiltania. Ha mindamellett a terhes nőn bujakór tünetei észlelhetők, az anya bujakórellenes kezelésnek vetendő alá, daczára annak, hogy ez által az elvetélés különben is fennálló esélyei növekednek; de fennforog az a lehetőség, hogy a nő a bujakórtól ment gyermekeknek fog életet adni. Ha ily nő gyermeket szült, az a kérdés áll elő, vájjon a gyermeket szoptathatja-e maga, vagy táplálás végett adliató-e egészséges dajkának át ily gyermek ? Némely szerző számos cautelát állít fel, melyek alatt e módozatok egyike vagy másika meg volna engedhető. Részünkről határozottan elleneznők azt, hogy bujakóros gyermek, vagy bujakóros szülőtől származó, de egészségesnek látszó gyermek az anya tejét szívja. Ha az anya és gyermek bujakóros, a kölcsönös fertőzés veszélyei elesnek ugyan, de nem valószínű, hogy ily anya teje elég tápláló legyen. Ha csupán a gyermek bujakóros, akkor, mint fentebb említők, nem valószínű ugyan, hogy az anyát fertőzze (CoLLES-féle törvény), de a valószínűség ily súlyos eshetőséggel szemben nem elég biztosíték. — Dajkának egyedül azon esetre volna adható, ha a gyermeken a bujakórnak semmi nyomai sem láthatók és így is csupán azon föltétel alatt, hogy a dajka figyelmeztetik arra a veszélyre, melyben forog, ha a gyermeken a bujakór tünetei, elein- tén talán észrevétlenül, kifejlődnek. Még így is igen közel áll ez eljárás a könnyelműséghez és a viszonyokat eléggé méltányolni nem tudó dajka jóhiszeműségének kiaknázásához, mivel alig képzelhető, hogy a dajka elég éber legyen arra, miszerint az első kis hámhorzsolást, mely őt súlyos beteggé teheti, idejekorán észrevegye. Alig marad ily körülmények után egyéb hátra, mint a gyermeket mesterségesen táplálni. Ma, midőn a mesterséges tápszerek készítésének technikája annyira kifejlődött, ez kevésbbé terhes feladat, mint hajdan. Bujakóros gyermekeknél ugyanaz a kezelés foganatosítandó, melyet a szerzett bujakórra nézve leírtunk. A helyi kezelésre, a legszigorúbb tisztaságra, főleg az egymást érő bőrrészleteknek, a végbélnyílásnak szárazon és tisztán tartására a legnagyobb gond fordítandó. A heljű kezelésre nézve különben mind az áll, mit fentebb a szerzett bujakórra nézve mondottunk. Általános kezelésre itt is legalkalmasabb, mondhatni egyedüli szer, a higany. Ama czél, hogy a higanyt közvetve juttassuk a gyermek szervezetébe — a dajkának, illetőleg az anyának bujakórellenes kezelése, vagy higanykészítményeket kecskéknek, szamaraknak adagolván, ezek tejével történő táplálás által — nem kivihető, miután a tejbe, a mint az megfelelő elemzésből kitűnt, higany csak későre és kevés megy át. Legczélszerűbb a higanyt szürke kenőcs, vagy maró higanynyal készített fürdők alakjában alkalmazni. Sokkal kevésbbé aján-
