Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Bujakor. 199 némely kórbuvár kétségbe vonja. Azon utak és körülmények fölött, melyek a magzat fertőzését eredményezik, vagy eredményezhetik, a nézetek még eltérők. Általában mondhatni, hogy úgy az atyától, mint az anyától indulhat ki a fertőzés, ha nemzés idején a bujakór tünetei rajtuk nyilvánulnak ; de nem kell, hogy ily körülmények között a fertőzés okvetlenül megtörténjék. Inkább fog az ébrény a bujakórtól ment maradhatni, ha csak az apa bujakóros, mint ha csak az anya van fertőzve. — Gyakran észleltettek oly esetek, melyekben az ébrény az apa részéről fertőzve lett, míg az anya látszólag egészséges maradt. Ha ily körülmények közt az anya szoptatja gyermekét, az csak kivételesen lesz fertőzve a gyermek által, míg ha egéssséges dajka szoptatja ezt, a dajka többnyire fertőztetik. E tapasztalat révén felveszik, miszerint az anya már fertőzve volt, a bujakór nála lappangott és ő ezáltal nyert mentességet: az a körülmény, hogy ily nőkön később a bujakór késői (harmadlagos) tünetei észlelhetők voltak, a nélkül hogy korai tünetek által előztettek volna meg, — e felfogás helyessége mellett szól. Az ébrény akkor is fertőztethetik, ha az anya a nemzés idején egészséges volt, de később lett fertőzve. S miután ki lett mutatva, miszerint más fertőző bántalmak kórhatánya a méhlepényi vérkörön át juthat a magzatba, a mint azt a visszatérő láz spirillumaira, a lépfene bacillusaira nézve (Hőgyes) tudjuk, említett lehetőség kétségbevonása nem jogosult. Több észlelő állította, hogy az ébrény fertőztetése annál valószínűbb és annál súlyosabb, minél újabb a szülők bujakóros bántalma. Hutchinson ellenben kételkedik abban, hogy az ébrény fertőzésének súlyosságára a szülők megbetegedési alakja. befolyással bírna. — Bujakóros anyák addig egészséges magzatja, a szülés művelete alatt is fertőztethető. Ez azonban nem tartozik az öröklött bujakórhoz. — Bujakóros anyák gyakran elvetélnek és koraszülésre bírnak hajlammal, miután a magzat már a méhben elhalt; de látszólagosan, vagy tényleg egészséges magzatot is szülhetnek. Kórtünetek és kórlefolyás. Ha a bujakóros magzat nem születik halva, különösen két jellemző tünetet mutat, t. i. a test valamennyi szövetének sorvadását és a bőrnek a legkülönbözőbb fekélyek iránti hajlamát. Előbbi azonnal elárulja magát az újszülött gyenge, kicsiny volta által; a ránczos bőr és sovány arcz, vén arcz benyomását teszik. Nagy része e gyermekeknek korán hal el; korábban akkor, ha már a bujakór tüneteivel születnek, mint ha e tünetek az első hetekben fejlődnek ki. A kifejlődő bujakóros változások ugyanazok, mint a melyek szerzett bujakórra nézve leírattak, bár némely alak gyakrabban észlelhető. Leggyakoribb a felpíros, illetőleg foltszerű kiütés, mely a mellkas oldalsó részén, a homlokon, a fej hajas részének határán lép föl. Ezzel egyidejűleg vagy mint első tünet észlelhető a nyákhártyák bántalma, nevezetesen orrhurut (coryza syphilitica), és az újdonszülöttek náthája méltán oly félelmetes az orvos előtt. Az orrból genyes váladék szivárog ki, mely felmarja az ajkakat, csakhamar pörkké szárad, eltömeszeli az orrnyílásokat, nehezítve a légzést és lehetetlenné teszi a szopást. Hasonló elváltozások észlelhetők a torok- es szaj- űrben majd egyszerű hurut, majd fekélyesedés (plaques muqueuses) alakjában. Ha a gyermek czélszerű kezelése késik, a talpon, a sarkon, a tenyéren, a segg-
