Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Orbáncz. 153 nyékben, az ott fejlődő liólyagok bennékében foglaltatik. Utóbbi időben Fehl- EiSEN-nek sikerűit ily szervezeteket (coccusokat) tiszta tenyésztés útján elkülöníteni, az azokkal véghez vitt oltásokkal mindig sikerült orbánczot előidéznie ; azok pathogen természete tehát több mint valószínű. Az orbáncz kórhatánya, egyes tárgyakhoz makacsúl tapad ; így értelmezhető ama több oldalúlag tett tapasztalat, hogy kórházakban egyes ágyak betegei inkább vannak veszélyeztetve, s hogy néha valamely kórházban daczára a legnagyobb tisztaságnak, orbáncz csaknem minden sebzéshez társul, míg más helyeken és más időben, bár a hygienicus viszonyokra kevesebb gond fordíttatik, nem fordul elő. Már magában e tapasztalat is specificus ok mellett, és nem csupán a seb tisztátalan- sága mellett szól. — Az orbáncznak alkalmi oka a bőrnek e's az azzal határos nyákhártyáknak bárminemű hámhiánya ; a mennyiben ilyenek egyeseknél gya- koriabbak, tartósabbak, — az orbáncz is gyakoribb. — Az orbáncz egyszeri átszenvedése mentességet nem kölcsönöz, sőt ha az alkalmi ok továbbra is fennáll, a hajlamot növelni látszik. Elgyengűlt egyének az orbáncz iránt nagyobb hajlammal látszanak bírni. Kórtünetek és kórlefolyás. Az orbáncz leggyakoribb székhelye az arcz (arczorbáncz) és a bántalom épen ez alakját tartják leginkább előrement folytonossághiány nélkül keletkezettnek, önszenvi orbáncznak, miért is a következő leírásnál főleg ezt tartjuk szem előtt. E mellett azonban nem szabad felednünk, miszerint apró, nehezen észrevehető hámhiányra, számos, főleg az arczot ellepő bántalmak adhatnak alkalmat. Ilyenek: orrhurut, különösen görvélyes-bujakóros egyéneknél, a torok különböző fekélyei, a fogak és foghús bántalmai, szem-, fiilbántalmak. E viszonyok eléggé érthetővé teszik, hogy miért leggyakoribb az arczorbáncz. Az orbáncz hirtelen köszönt be, vagy bizonytalan tünetek, mint főfájás, végtagfájdalom, bágyadtság, étvágytalanság által van megelőzve; utóbbi esetben ép oly joggal lehet kezdeti szakról szólni, mint más heveny fertőző kórnál. Ily tünetek akár mentek előre, akár nem, az orbáncz tulajdonképi jelenségei ismét kétfélekép léphetnek fel, t. i. helybeli tünetek vannak először jelen és azokhoz társulnak az általános tünetek, vagy megfordítva az általános tünetek előzik meg a helybelieket. Utóbbi fellépési mód, úgy látszik, gyakoribb. Ilyenkor a bántalom rázó hideggel kezdődik, mely forrósági érzetnek ad helyet, erős főfájás, hányás, esetleg elmetévengés, fokozódott hő, szapora érlökés és légzés, emésztési zavarok és nagymérvű elgyengülés fejlődnek ki, mint ezeket más fertőző bántalmaknál is, a fertőzés tüneteiként említettük. — Az első helybeli tünet, az arczbőrnek valamely körülírt helyén, leggyakrabban az orron, fülön, fejtetőn fellépő forrósági-, feszülési- és fájdalomérzettől kisért vizenyős duzzanata és pirosodása, mely az edények vérbősége és a bőrnek, a bőralatti kötszövetnek savós és sejtes beszűrődése által van feltételezve. A bőr feszes, fényes, pírja ujj- nyomásra eltűnik, az önként jelenlevő fájdalom nyomásra fokozódik. Az oroáncz- nak az ép bőr felé néző határa szaggatott, vagy egyenes, eles, az ép bőr felszínét felülmúlja — mit úgy tapintás, mint szemlélés által állapíthatunk meg — vagy lassankint elmosódva megy át e határ az ép bőrbe. Csak ritkán marad a bőr pírja
