Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Általános dermatologia - A bőrbetegségek általános oktana - I. Szerzett (somatogen) betegségek
90 ként kátránnyal feketített be s akkor az állatot napfénynek kitéve, kiderült, hogy az elváltozás csupán a világos bőrrészletekre szorítkozott. E megfigyelés megállapította/ hogy a szervezetbe a tatárka- szalmával való etetés közben bejutott vagy ott képződött fajlagos (fluorophyll ?) összetétel alkalmas arra, hogy a bőrnek érzékenységét a fénnyel szemben a kórosig fokozza. Hasonlóak a viszonyok Hausmann szerint a lovak lóherebetegségénél, melyet a svéd lóherével (trifolium hybridum) való takarmányozás után, s Frőhner szerint a fehérszínű juhok lupinosisá-nál a fluoreskáló anyagokban gazdag hype- ricum ciáspum etetése után. Az a tény, hogy a sötétre pigmentált bőrterületeken a reactiók nem jelentkeznek, Unna ama feltevését (1885) igazolja, hogy a bőrben lefolyó festéktermelés fokozódása nem egyéb, mint a szervezetnek védekezése a sugarak ártalmassá váló hatása ellenében (pl. a szeplő, lesülés). A nézetünk szerint világrahozott fejlődési rendellenesség következtében jelentkező s a belső elválasztás egyensúly- zavarán alapuló xeroderma pigmentosum kórképénél a fény hasonlóképen kiváltó ok gyanánt szerepel, azonban a betegség sajátossága, hogy csupán az első jelenségek mutatkoznak a fénynek leginkább exponált bőrrészleteken (a fény sensibilizáló hatása !), de a további lefolyás már a fény hatásától független. A szervezetben lefolyó egyik kémiai folyamat, mely a bőr érzékenységét a sugarak iránt felette fokozza, s úgy látszik, hogy a túlérzékenységet a vérből a májban képződő s a vizeletben kimutatható haematoporphyrin váltja ki (M. CalV Anderson, Linser, Perutz) a hydroa aestivate kórképében nyilvánul. (A haematoporphyrin a haemo- globinnak epefestennyé való átalakulása közben képződő intermediaer termék). Tappeiner és Raab nem csupán a hsematoporphyrinnak, hanem egyéb fluoreszkáló anyagoknak is oly képességet tulajdonítanak, hogy a fény hatását annyira fokozni képesek, hogy a különben még indifferens fény az élő sejtekre és a felmentekre deletaer hatást gyakorol («photodynamikai sensibilisatorok» Tappeiner). A fénynél, melyet sugárzó energiának tekintünk, a hatás tehát akként támad, hogy az kémiai energiává alakul át, mely bizonyos szervezeteknél világrahozott vagy szerzett hajlamosságuk révén ártalmas és kórnemzö hatást fejt ki. A kémiai ártalmak, melyek a bőrt a külső világból érhetik, megszámlálhatlan sokaságúak. Természetesen a legkülömbözőbb vegyi összetételek hasonló pathologiás hatást fejthetnek ki. A könnyű és mulékony erythema, csalánfolt, ekzematoid sőt az egészen a hatalmas hólyagok vagy az egész testfelületet elborító erythroderma képéig fokozódó bőrgyulladások, az elszarusodás és a festékesség zavarai, coagulatiós vagy colli quatiós elhalásig a lsesiók változatos formájában fejeződhetnek ki. A reactiós jelenségek fokozatában az illető vegyi szer concentratioján kívül azonban a szervezet részéről individuális külömbségek is érvényesülnek. Az ebbe a csoportba tartozó ártalmakkal leggyakrabban az ú. n. ipari betegségeknél, azután a bőrrel véletlenül érintkezésbe került s azt izgató és sértő anyagok, vagy gyógyítási, esetleg kozmetikai céllal célszerűtlenül használt összetételek alkalmazásánál találkozunk. Úgyszólván valamennyi savval vagy alkálival dolgozó akár tudományos, akár ipari tevékenységnél a bőrgyulladás (dermatitis arte- ficialis) jelenségei kifejlődhetnek ha az illető hatóanyag erősebb con-
