Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Általános dermatologia - A bőr elváltozásainak általános pathologiája - A gyulladás - A gyulladás lefolyása
65 kiváltó anyagcseretermékeknek a vérbe vegyülésében keresik, anélkül, bogy e téren még tényszerű bizonyítékok támogathatnák e feltevéseket. Lymphocyták (nyiroksejtek) egy nagy kerek maggal és akörül kevés, nem szemcsézett protoplasmával, mint keskeny övvel, kerített képletek. Vörös vérsejtek, erythrocyták a górcső alatt kerek, magnélküli, a lymphocyták magvával kb. egyező nagyságú, eosinnal élénkvörösre, Van—Gieson-iéle festéssel citromsárgára, methylenkékkel világoszöld árnyalattal festődő képletek. Hízó sejtek (Mastzelle) ovális magvú, nyúlványokat bocsátó, változatos alakú (fusiform, szögletes, hosszúkás, olykor kerek) basophil képletek szemcsézett protoplasmával (a szemcsék polychrom methylenkékkel vörösre festődnek, a mag ellenben kékre). A hízó sejtekkel több szerző azonosítja a clas- matocyta-kát (Ranvier), melyek elágazó, durván szemcsézett sejtek s az a tulajdonságuk, hogy a sejttest szemcsékre esvén szét, a többi sejt táplálkozására szolgál. A phagocyták nagy sejttesttel és hosszú nyúlványokkal ellátott durván szemcsézett leukocyták, felruházva ama tulajdonsággal, hogy idegen testeket, baktériumokat, sejttörmelékeket magukba kebeleznek és felszívjanak. A plasmasejtek (TJnna) a leukocvtáknál tetemesebb fehérjeanyag felvétele következtében azoknál nagyobb, ovális vagy köbalakú, nyúlványokat nélkülöző sejtek, sajátos excentrikusán elhelyezkedett, világos udvarral övezett, kerékküllőhöz hasonló rajzolatot mutató sejtmaggal és polychrom methylenkékkel erősen kékre festődő, elektiv festésnél hálózatos vagy spongiosus protoplasmával. Többnyire tömegesen van jelen, főképen az erek szomszédságában (syphilises újképződéseknél, lupus-nál, mykosis fungoides-nél, a rákok - körüli beszűrődésben stb., de egyéb subakut és idősült folyamatoknál is). Azokat a beszűrődéseket, melyeket éppen a plasmasejtek tömeges jelenléte jellemez, pZasmoma-knak is nevezik. A plasmasejteket Unna átalakult kötőszöveti sejteknek, Marschalkó, Darier s mások a vérből származóknak tartják. A rosttermelő sejtek, fibroblastok a leukocytáknál nagyobb, kerek, ovális vagy orsóalakú kötőszöveti sejtek elég nagy maggal. A sejtek egy részének ecsetszerűen felrostozódó nyúlványai is vannak s a sejtközötti állomány rostnyalábjaival összefüggnek. Az epithelioid sejtek megjelenésükben az epithelsejtekre emlékeztetnek s ezért viselik e sokszor megtévesztő elnevezést. E sejteknek nagy, ovális, halvány, ehromatinban szegény magjuk s széles, világos, szabálytalan alakú nyúlványokkal ellátott homogen — a valódi epithelsejtektől eltérően rostokat nem tartalmazó — protoplasmájuk van. Némelyek (Baumgarten) szerint e sejtek a fix kötőszöveti sejtek átalakulásai, míg Metschnikojf és követői szerint a lymphocyták, Unna szerint a plasmasejtek származékai s makrophagok. Kiegyenlíti e nézeteltéréseket azok nézete, akik a fix kötőszöveti sejteket is a lymphocytákból származtatják. Az epithelioid sejt elfajulása az óriássejt (1. 73. 1.) Az imént részletezett hyperaemiás exndatiós folyamat természetesen befolyásolja a szomszédos szöveteket is és a gyulladásos szervben, különösen annak parenchymájában működési és táplálkozási (funkcionális és nutritiv) zavarokat idéz elő. A működési zavar következtében az illető szövet biológiai feladatának vagy kevésbé tökéletesen felel meg («functio lsesa») vagy más esetben feladatát fokozottan, tehát ugyancsak abnormálisán, kórosan végzi. A táplálkozási zavar regressiv elváltozásokat, elfajulásokat, sőt elhalást vonhat maga után. A gyulladást tehát a sajátos keringési zavarokon kívül szövetvisszafejlődés vagy szövettúltengés kiséri. Amint e három folyamat különböző kombinációjában az egyik túlsúlyra jut, aszerint szólunk 1. szövettermelő, 2. izzadmányos, 3. elfajulásos (degenerativ) gyulladásról. Megjegyzendő azonban, hogy a gyulladás nem a szöveteknek állandósult, nyugalmi ponthoz ért állapota, hanem folyton fejlődő folyamat lévén, ugyanannál az elváltozásnál is hol az egyik, hol a másik típus az uralkodó. Poor F.: Dennatologia. 5