Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Általános dermatologia - A bőr elváltozásainak általános pathologiája - A gyulladás - A gyulladás lefolyása
Az elszarusodás zavarainak vannak kitéve az embernek mindazon bőrrészei, melyek sajátos életkörülmények folytán különösen igénybe vannak véve. Innen az erős testi munkát végző egyének tenyerének kérgesedése (hyperkeratosis), a cipészek combján szerszámjuk folytonos nyomása alatt keletkező hámmegvastagodás (callus, «Schusterschwiele») stb. Az elválasztás zavara ‘a fanosodás idején oly sok egyénnél beálló faggyútúltermelés (seborrhoea) s ennek ellentéte az öregkori, elégtelen faggyúelválasztás következtében a bőr zsírtalan, száraz volta. A gyulladás. A gyulladás alapjelenségei az erek tágulása, a vérsavónak s bizonyos sejteknek az ér falán át való kilépése (diapedesis), a szövetek közé való nyomulása s a sejtek normális életműködésének, anyag- forgalmának úgy a fizikai hatástól, mint a vérplasma bizonyos betegségeknél való kémiai elváltozásától feltételezett megzavarása. Mindezek, a szövetek mélyében lefolyó jelenségek az ősi celsus-galenusi definitióban a «rubor, calor, tumor, dolor et functio laesa»-ban jutnak makro- skopiai kifejeződésre. Ä felületen tágult erekben a fluxio a bőr illető részének kipirulását (rubor) s ugyanakkor a helybeli hőmérséklet emelkedését (calor), az exsudatio a megtámadott szövetek duzzadását és evvel terimenagyobbodását (tumor) okozzák, az idegek végkészülékei pedig az idegeknek a szövetek duzzadása által való összenyomatására fájdalommal (dolor) reagálhatnak s végre a gyulladásos szövet sejtjeinek megváltozott anyagcsereforgalma a sejtek biológiai tevékenységét is befolyásolja (fuüetio lsesa). Tág értelemben minden, az egész szervezetnek, illetve az egyes szerveknek bármely minőségű és fokú ingerre bekövetkező reakciója gyulladásként értelmezhető, de szorosabban véve pl. az egyszerű vérbőség (pl. az elpirulásnál = erythema congestivum) még nem elég a gyulladás megállapítására s a Virchow-íéle tételek értelmében a sejtes elemek nutritiv és proliferativ túltevékenysége époly kevéssé meríti ki a fogalmat. Gyulladás alatt vóltaképen mindazoknak a jelenségeknek összességét értjük, melyekkel a szövetek a mehanikai, fizikai, kémiai és élő szervezetek káros hatásai, mint ártalmak folytán elszenvednek s amelyekkel e káros tényezők ellen védekeznek. A gyulladás tehát a tényező (az ártalom) és a rendszer (a szövet) kölcsönös hatásának eredménye. A gyulladást keltő ingereket két csoportba oszthatjuk, t. i. exogen, azaz olyanokra, melyek kívülről hatnak a szervezetre és endogen-re, melyek magában a szervezetben, illetve az egyes szervekben keletkeznek. Ez utóbbiakat végső elemzésben ugyancsak a szervezeten kívül álló tényezők idézhetik ugyan elő, azonban ezek az eredeti feltételek sok esetben elmosódottak, szinte már fel sem ismerhetők. A gyulladás lefolyása. A szövetre ártalomként ható tényezőtől kiváltott visszahatás elsősorban a vérereket, azoknál* sejtjeit, falazatát illeti. Az érsérülés következménye az értágulás és a vértódulás, majd a vérkeringésnek átmeneti gyorsulás után bekövetkező lassulása. A lassulás következtében a fizika törvényei szerint a vér egyéb alakelemeinél könnyebb
