Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
A dermatologia történetének vázlata
— egyike marad a dermatológia klasszikusainak. Iránya, ámbár az anatómia jegyében állott, még sem tekinthető a kórboncolástani normáknak a bőrbetegségekre való egyszerű alkalmazásának. A- tudományos, szabatos kísérletekre támaszkodó módszert köti inkább össze a gyakorlat szükséges kívánalmaival. A betegség jelenségeit azonban kizáróan makroszkópiai-morphológiai szempontból vette számába, azoknak szöveti képe előtte közömbös volt. «Maga sem foglalkozván mikroszkópiával» — írja róla Finger prof.1 — <*a szöveti vizsgálatokat bizonyos fokig lenézte, azokat nem támogatta, mivel azoktól a szakma haladását nem várta». Maradandó érdeme, hogy iskolájával a makroszkópiai deskriptiv kutatást a legmagasabb fokra fejlesztette, a dermatológia kezében valóban «deskriptiv természettudománnyá» lett, mint Jadassohn megjegyzi. Művét azután a mikroszkópiái leírással bámulatos tökéllyel egészítették és fejlesztették ki Simon. Unna és tanítványai, valamint a francia búvárok közül kivált Vidal, Leloir, Darier, Brocq stb. s e kutatások eredményei ma szilárd bázisát képezik a most folyó biológiai kauzális kutatásoknak. A Hebra-tói megteremtett bécsi dermatológiai iskolát, mely a múlt század 50—80-as évei közt Bécset a világ valamennyi dermatológusának Mekkájává avatta, méltán nevezi -«epochalis»-nak a rivális francia iskola elismert feje és vezére Besnier is. A mester tanítását legkiválóbb tanítványai, egyben munkatársai — Kaposi, J. Neumann, Pick, Schwimmer, Neisser, Geber E. stb. hirdették, fejlesztették s az egész világba szétvitték. Hebra közvetlen köréből egymásután ismertetik Kaposi a dermatitis papillaris capillitii-t (1809), a sarkoma multiplex haemorrhagicum-ot (1872), a Géber ü’.-től ugyan már előtte feldolgozott, de nsevus-ként értelmezett xeroderma pigmentosum-ot (1883), a lymphodermia perniciosa-t stb., J. Neumann a verruca senilis-1 (1889), a pemphigus vegetans-t (1886), Pick a trichomykosis palmellina-t, Jarisch Chiari-val a tuberculosis miliaris ulcerosa»-1 s ha nem is Hebra közvetlen tanítványi köréhez tartoztak a németek közül Recklinghausen a neurofibromata- sis-t (1882), Unna a seborrhoeás folyamatokat, Janovsky és Pollitzer egyidejűleg az akanthosis nigricans-1 (1890), Angliában E. Wilson a lichen planus-t (1889), Addison a nevét viselő melanoderma-1 (1885), Nettleship az urticaria pigmentosa-t (1889), Tilbury Fox az impetigo contagiosa-1, a lupus miliaris disseminatus-t (1878), a dystrophia (epidermolysis) bullosa hered.-1 (1879), Milton a hydroa ges- tationis-1 (1872), Malcolm Morris a diabetes-esek xanthoma-ját, Hutchinson a lichen planus nyálhártya eruptio-ját, a prurigo aestivalis-1, cheiropompholyx-ot (= dysidrosis), Crocker a keratosis spinulosa-1 (lichen sp. 1883), Paget az ernlo- carcinosis-kt, Pringle az adenoma sebaceum-ot {— nsevus sebaceus 1890), Duhring a dermal, herpetiformis-t (1884), az olasz Mibelli a porokeratosis-1 (1893) és. az angiokeratoma-t (1889), a svéd C. Boeck a sarkoid-őkat írja le. A franciák közül Darier a psorospermosis (1889), Brocq és Jaquet a neurodermatitis-ek, az alopecia atrophisans (1885), Balzer és Ménétrier az epithelioma adenoides cysticum-ot (1886), Lailler az akne decalvante-ot (1874), Darier, valamint Hallopeau a tuberculides fogalmát állapítja meg, Barthelémy a folliclis és acnitis (= tuberculosis papulo necrotica) s Brocq az ekzemák százados kérdését, valamint a hámló és általánosodó bőrgyulladások (erythroderma) változatait tisztázza stb. De a francia iskola csak a század utolsó harmadában találta fel Besnier- ben Hebra-val kongeniális mesterét. Besnier Hebra-nak és iskolájának tudományos eredményeit felhasználva, azokkal revideálta a régi francia búvárok tanításait, kutatásaival azokat kiegészítette anélkül, hogy a bécsieknek a bőrbetegségek lokalizálódását valló, túlzásba vitt tanait magáévá tette volna. Ily módon a vele vagy legalább szellemében dolgozó munkatársaival egyetemben modernizálta nemcsak a korában a diathesis és dartres-tanok útvesztőjébe süppedt francia iskolát, de úgyszólván az egész világ deimatológiáját. Besnier hatalmas tanító, kritikai és vitatkozó működése mellett a lichen acuminatus-pityriasis rubra pilaris sokat vitatott s szinte holtpontra jutott kérdéseinek tisztázása s a gümősödésen alapuló bőrelváltozások felvetett kérdésének megoldásán kívül az értékes, részben alapvető dolgozatok hosszú és tanulságos sorozatát termelte. Kaposi művének francia fordításához (Doyon) fűzött polemiás és kiegészítő sokszor oldalakra terjedő megjegyzései a bécsi és a francia iskola valódi, minden időkr(e klasszikusnak megmaradó vitairatát képezik s az eltérő vélemények széleskörű s elfogulatlan megvitatásával oroszlán része volt abban, hogy a két iskola közötti szakadék nagyrészt betömetett a divergáló nézetek megoldásával, kiegyenlítésével. * * * lit 1 W. Med. Wschr. 1913. 38. sz. 2*
