Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphilis gyógyítása
276 hónap alatt manifest, de eléggé enyhe s a kálóméi belső adagolására gyorsan visszafejlődő recidivát mutatott. Egyszeri injectióra tartósan gyógyult esetei kitünően fejlődtek s WR.-juk is negativ irtaradt. Egyik manifest esetében 0054 salvarsan intraglutealis injectiója után a beteg állandóan negativ WR.-val recidivamentes s 3V2 év elteltével gyógyultnak mondható, anélkül, hogy egyéb szer alkalmaztatott volna. Bókay J. a salvarsant .intraglutealiá alkalmazásában a világra- hozett syphilis therapiájában nélkülözhetetlennek tartja, azonban a recidívák nagy száma miatt a kénesőkezeléssel kombinálja. Hasonlóképen nyilatkozik Hainiss (1912) is, ki azonban a salvarsant inkább idősebb gyermekeknél s nagyobb roncsolással járó esetekben alkalmazta olajos emulsióban s a javulást, illetőleg a feltételezett gyógyulást szembetűnő gyorsasággal látta beállani. Baisch (1911) különösen a syphilis congenita búbosat látta 0-15 salvarsan intraglutealis injectiója után felette gyorsan eltűnni. A kongenitalis syphilisnél a direkt ójtásokat az említett szerzőkön kívül ajánlják Taege, Zieler, Müller, sőt F. Lesser egyenesen életmentő műtétnek nevezi s kedvező hatását látták Herxheimer, Frankel, Hochsinger, Michaelis stb. is. E. Lesser (1914) gyermekeknél testsúly szerint kilónkint legfeljebb 5 mlgr alkalmazását tartja megengedhetőnek, míg E. Miller (1913) a testsúly kilójára a neosalvarsan gyűjtőeres infusiójánál 00015 gr-ot számit, Baginsky (1914) csecsemőknél a salvarsannak izom közé való alkalmazása után oly esetnél is, ahol a kéneső hatása refractaer volt, feltűnő gyors javulást észlelt, azonban a nekrosis következtében három halálesete is volt. A neosalvarsan-t inkább ajánlja s ebből izom közé 0'01 gr.-t számít a gyermek kilója szerint. Az inj.-t egy-egy heti időközökben akként adja, hogy a szervezetbe vitt neosalvarsan összes mennyisége a Va gr.-ot meg ne haladja. A szer hatását dicséri. A gyűjtőeres alkalmazását nem helyesli. Talán fölösleges is megjegyeznünk, hogy a világrahozott lueses eseteknek azon részénél, ahol a spirochaeta hatása alatt az életre fontos szervek előrehaladott destructiója avagy az egész szervezet általános elgyengülése van jelen, a salvarsantól époly kevés eredményt várhatunk, mint a kénesőtől. Nem ajánlják a salvarsant Ritschel, Albrecht, Oppenheim, Merkel, Marschall. Érdekesek azok a kísérletek, melyek szereinknek a csecsemőnél való indirekt alkalmazására vonatkoznak a szoptató anya vagy dajka útján. A kénesőre vonatkozólag Kaűler (1875) a kezelésben részesülő szoptató tejében a kénesőt még nyomokban sem tudta felfedezni. Nem lehetetlen azonban, hogy az anyában reaktiv kifejlődött ellenanyagokból jut a tejbe és vele a magzatba is. Viszont a szoptatónak adott jód Lazansky vizsgálatai szerint átmegy a tejbe s csakhamar a csecsemő vizeletében is kimutatható. Salvarsannal ebben az irányban szerzett tapasztalataikról többen referálnak. Taege a lues secundaer szakában levő anyánál, kinek gyermekénél a méhenkívúli élet nyolezadik napján lueses tünetek keletkeztek, a 10-ik napon 030 salvarsant injiciált az izmok közé, mire a csecsemőnél a még két napig tovább fokozódott
