Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphilis gyógyítása
265 fusio adása után közvetlenül való excessusa s a kellő nyugalom hiánya esetén néhány nap múlva epileptiform rohamok, cerebralis bénulások között támadó encephalitis haemorrhagica, mely gyorsan halálra vezet (Fischer, Kannegieser, Almouist, Marschalko, Pinkus stb.). De nem csupán a tiszta encephalitis kifejlődése következtében halhat el a beteg az arsénkészitményeknek rövid időközökben többször megismételi vagy egyszeti de különösen nagy adagok alkalmazása után, hanem, amint azt Ullmann állatkísérleteivel demonstrálta, az intoxicatio hepatogen alakban is jelentkezhetik gyomor és vesetünetek kíséretében. Állatok ójtásánál a tolerált dosison felüli arsen után a máj központi gyűjtőere körül a parenchymasejtek zsíros elfajulása keletkezik, mely azonban rendszerint — ha további arsénadagolás nem követi — néhány nap vagy hét alatt a máj szövet restitutiója mellett elenyészik, míg ha az arsen bevitele megismétlődik, halált okoz. (Ullmann 1914). Milian (1914) a salvarsanokozta kifejezett agyvelőjelenségeknél adrenalin injectiókat — 1—4 mlgr. — ajánl. A salvarsannal való gyógyítás többi közt egy sajátságos kórképet vetett a felszínre, melyet Ehrlich nyomán neurorecidivá-nak nevezünk. Ezek az elváltozások határozott időben és stádiumban t. i. primser és korai secundser luesosoknál 6—12 héttel a salvarsan alkalmazása után negatívvá vált WASSERMANN-féle reactio mellett támadnak s főfájás és szédülés mellett az agyvelőidegek affieiálásának alapján keletkező futólagos, de néha stationser bénulásokból állanak. Elsősorban az acusticus és vestibularis, azután az opticus, oculomotorius facialis és abducens vonatnak be a folyamatba. Energias kéneső- therapiára e bénulások többnyire javulnak. A kórképre Finger (1910 nov.) hívta fel a figyelmet. Utána Rille, Spiethoff, Kowalewski, O. Beck stb. ismertettek ily eseteket. A magyar irodalomban több hasonló eset ismeretes (Poor F. 1911 [jam] Pogány, Nékám, Falta, Berkovics stb.). Eleinte vitás volt, hogy e jelenségek a syphilisnek vagy az arsénnek tudandók-e be. AJ a a nézetek többsége afelé hajlik, hogy elismerik e bénulások lueses eredetét ugyan, de olyképpen, hogy megjelenésükre a salvarsan kúra provokálólag hatott. Kétségtelen ugyanis, hogy nem gyógyított vagy kénesővel kezelt korai lues eseteknél is előfordulnak, azonban igen ritkán (Lancereaux, Naunyn és Mauriac már régebben le is írták) s az eseteknek ez a halmozódása a salvarsan sorával kezdődik. Finger (1913) szerint genesise akként képzelhető el, hogy a salvarsan okozta toxinos vérérzavarok a lueses folyamat számára locus minoris resistentise-t teremtenek, míg Ehrlich (1910) tagadja az arsenintoxicatiót s a neurorecidivákat a HERXHEiMER-reactio késői fellépésének tartja az agyvelőidegek területén. Egyes autorok a salvarsanhatástól az ép látóideget féltették, azonban Grósz E. (1912) szerint nem ismeretes egyetlen egy olyan eset sem, amelyben a szer az ép látóideget közvetlenül megtámadta volna.
