Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphiliskutatás történetének vázlata
10 lyet még azzal is kiegészített, hogy a betegség későbbi termékeinek a secundser és tertiaer nyilvánításoknak fertőző képességét tagadta. Az Astruc, Hunter és a XVIII. század tekintélyei által szinte dogmává.emelt identismus ellen gyenge az angol Benjamin Bell szava, aki 1793-ban ójtási kísérletekre támaszkodva hangoztatja ismét, hogy a syphilisnek is s a kankónak is más a kontagiuma. Hiába csatlakozik tanához P. Frank (1797) és Hermandez ,(1812), szavaik hiába hangzanak el, kortársaikra úgyszólván semmi hatással. A XVIII. század méltóbb, ámbár kortársai előtt jóformán ismeretlenül maradt kutatóval. mint amilyen Bell volt, nem végződhetik. Utána egy négy évtizedre terjedő kháosz következik, míg a XIX. század harmincas éveiben a párisi Bicord és a szellemében dolgozó autorok csoportja a Bell által elejtett fonalat továbbfűzi s a disciplina fejlődését új, termékeny irányba terelik. A felfogások khaoszát, mely a XIX. század első harmadában uralkodik, az empiria és a különféle philosophiai rendszerek és irányok sugalta merev spekulativ theoriák meddő eredménnyel járó megütközése jellemzi. A virus egysége vagy több félesége felett megindul a vita. Az identitás híve, ámbár egy eredeti és egy modifikált veneriás mérget («katarrhalis primeer syphilis») különböztet is meg, a genialis Wallace, ki azonban már 1833-ban ójtásaival bebizonyítja — amit Bicord még három évtizeddel később is tagad — hogy a syphilis se- cundaer termékei éá képeáek a fertőzésre s az extragenitalis fertőzés létezését, melynek a magyar Jordanuá volt első szabatos leírója, de amelyet még a XIX. század elején is sokan kétségbe vontak. hangoztatja. Ugyancsak Wallace viszi be a Gay Lussac által ismertetett jódat, illetőleg annak kálisóját a syphilis-therápiájába (4838) s ezzel az antimerkurialismusnak újabb impulsust ad. Az ú. n. «physiologiai iskola» tagjai Broussais, Fergusson, Devergie De Brus, Jourdan és társaik egyáltalán tagadták a specifikus syphilises méreg létnzését. Jourdan (1826) hangoztatja, hogy a secundair tünetek, melyeket ő nem is tekintett syphilisnek, kifejlődéséhez specifikus virus nem szükséges és azokat egyszerű irritativ folyamatoknak tartja Caron (1811) tanai értelmében. A BROussAis-féle iskola pedig a konta- giumok létezését egyáltalában tagadta, mindent az irritatióra vezetett vissza s egyúttal az alkati betegség súlyos jelenségeit a therapia — a kéneső — kártékony hatásának tudta be. Ismét más alapon állott Cullerier (1815), aki oly kankó mellett, amely nem fertőzés eredménye, olyat is vesz fel, mely fertőző («venereás kankó») s mely elhanyagolva a syphilissenyvbe megy át. Cullerier tehát két különféle vírust vesz ugyan fel, de a blenorrhceat választja ketté s nem.mzt választja el a kiestől. Autenrieth a század első decenniumában ugyan szintén két vírust vesz fel, de a lueses tüneteket nagyrészt a blenorrhoea következményének. tartva «kankósenyv»-et («Tripperseuche») feltételez. 1 anai főleg német kartársai körében igen elterjedtek s annak alapján állott a híres Schőnlein (1839) is, aki azt tanította, hogy a «secundser kankó- senyv» ugyanazokat a szöveteket — bőrt, bőralatti kötőszövetet, nyál-
