Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphiliskutatás történetének vázlata
7 A XVI. század merkurialistái között Massa, Fracastori, Paschalis, Ferro (III. Pál pápa háziorvosa), Brassavolus, Ferrerius (1553. Medici Katalin orvosa), Iíoxdelet, BotaElus, Mercurialis, Fallopia stb. a legnevesebbek s a szer alkalmazásánál már bizonyos routinnal jártak el s így e kezükben a kénesőkezelés veszélyei máris csökkentek. A kúra rendesen a bedörzsölés volt izzasztó- és melegfürdő kúrákkal, néha koplalással kombinálva. Vigo pedig tapaszát ragasztotta egyes testrészekre, néha az egész bőrfelületre, s a beteg azt addig hordotta, míg a nyálfolyás nem jelentkezett. Mások (N. Massa) a cinnober-füstölése- ket is alkalmazták, de Catajmeus megjegyzi, hogy a bedörzsölés jobb hatású. Belsőleg is alkalmazták a kénesőt Paracelsus, valamint Mathiolus (1535), még pedig a kénesőprsecipitatot. Később az ú. n. «Barbarossa-pirulák»-ban, melynek receptjét egy Barbarossa nevű kalandortól, Tunis meghódítójától kapta volna 1. Ferenc francia király, ki szintén luesben szenvedett. A szer igen elterjedt és népszerűvé vált. E pirulák fémhigany mellett rhebarbarát, moschust, ambrát stb. tartalmaztak. Egy-egy pirulában négy gr cin kéneső volt (Bayro). A XVI. század utolsó harmadának egyik legnevezetesebb syphili- dologiai munkája, melyet modern interpretatora Győry (1912) méltán elsőrangú klasszikus műnek nevez, a magyar Jordanus Tamás (1539—1585) Brünn város orvosának a megjelenésétől számított öt év alatt három kiadást (1578, 1580, 1583) megért könyve a «morbus bruno- gallicus))-ról, mely elnevezéssel a kiválú autor jelzi a betegségnek a «morbus gallicus»-hoz való tartozását, de azt is, hogy annak egy sajátos, előzőleg le nem írt, módosulásával volt dolga. Jordanus e munkájában az extragenitalió óyphiliójárvány eláő kimerítő mono- graphiáját adta a tudománynak. Azt, hogy a syphilis nemcsak genitalis utón acquirálható, már Fernelius is tanította és nálunk Melius (1578) is ajánlja már, hogy a «franczusoc ruhaiat ne viselhetem), de az extragenitalis endemia keletkezését először Jordanus írta le. Mesteri tollal írja le a járványt, melynek alig három havi fennállása alatt 80 városi és ennél is több külvárosi lakos kapta meg a bajt, míg a vidéken a betegek megszámlálhatatlan főnyi tömege bolyongott. Az extragenitalis fertőzés egy fürdőházból a köpölyözéssel indult ki s érdekesen figyeli meg Jordanus, hogy a betegeknél a bőrön nem az összes köpölyözési helyek, hanem többnyire egy vagy kettő, ritkán három alakult át fekélylyé (= primseraffectío), holott a legtöbb ember igen sok (egész 15) helyen köpölyöztette meg magát a kor szokása szerint. A betegség leírásából, melyet Jordanus igen sok egyénen észlelt, kétségtelenül kitűnik, hogy a tünetek közül a primseraffectio után azonnal a súlyos széteső, fekélyesedő folyamatok, majd a kínzó csontbántalmak szinte egymást hajszoló sorozatai léptek fel, többnyire a latens szakoknak elmaradása mellett, szóval az a lefolyás, amit ma csak ritkán van alkalmunk észlelni és kizárólag a syphilis malignánál. Jele annak, hogy a betegség gyengülése, melyet a XVI. század jeles olasz tudósai már szinte egyhangúan konstatálnak, még ekkor nem mindenütt volt tapasztalható. A XVII. század syphilidologusai között ismét az olasz orvosok vezetnek s míg a század első felében a régi nézetek uralkodnak a májt téve meg a syphilis főszékhelyének, annak második felében inkább az iatrochemiai iskola nézetei jutnak kifejezésre Sylvius de la Boe conceptiójában akként, hogy a betegség mérge voltaképpen sav,
