Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphiliskutatás történetének vázlata
5 mellett a romlott levegőnek is szerepet juttat a fertőzésnél. Igen fontos, hogy ő, ki a nagy syphilisjdíványt is átélte, már a XVI. század elején a betegség enyhülését hangsúlyozza. S hogy a virus attenuálódását illető véleménye nem egyéni benyomáson alapult, azt bizonyítja a hasonlóképpen vélekedő Fallopia, Rondelet (1555), Petronius, Mercurialis is. Jellemző, hogy a járvány enyhüléséről először az olasz és délfrancziaországi orvosok tudósítanak, t. i. ahol a kénesőt a betegség ellen rendszeresen használták, míg Németországban, ahol az orvosok túlnyomó része a kénesőt elitélő galenusi iskolához tartozott, a szert mint mérget elvetette — az első antimercurialisták — s élénken kikelt a kénesős kenőcsöket pártoló többnyire olasz kuiuzslók ellen, a járvány sokkal pusztítóbb volt mint délen. Haschardus (1525) és Paracelsus (1528) már a syphilis öröklését állítják, «Fit morbus hereditarius et transit a patre ad filium» — írja az utóbbi. — N. Massa pedig az indirekt fertőzést (étel, ital, ruhák, eszközök útján) vitatja. Már ajánlja, hogy syphilises beteget senki meg ne csókoljon, egy ágyban vele ne háljon, mosdóját ne használja. A syphilises lázat, mirigyduzzanatokat, kiujulásokat már ismeri. Fer- nélius (1485—1558) műveiben azonban a syphilis legjobb leírójának és ismerőjének bizonyul. 0 hozta forgalomba a allies venereal> elnevezést is, francia létére tagadva a «morbus gallicus»-nak honfitársaival való kapcsolatba hozását. A kontakt syphilist mintaszerűen írja le s azt tanítja, hogy a betegség emberről terjed át emberre, nemcsak a coitus, de egyéb érintkezés útján is, ha az érintkezés kifoszlott helyre talál. Therapiájában az antimercuriálistákhoz tartozik. Érdekes, hogy a nagy syphilis-járvány orvosíróinak túlnyomó része Vigo, Manardus, Hutten, Massa, Fracastorius, Cataneus stb. a blenorrhoeát a syphi- lissel kauzális kapcsolatban sohasem említik, sőt Vigo azt a lues- től teljesen elkülönítve tárgyalja. A két századra kiható ddentista» tévedés csak később lesz általánossá. Ami a therapiát illeti, a humanismus korában a kultúra élén haladó Olaszország orvosai, miután látták, hogy érvágással és purgantiákkal, főzetekkel nem jutnak messzire a «morbus gallicus» elleni küzdelmükben, sok balul kiütött kísérletezés után az arab Ebn Sina, Mesue, továbbá Theodoricus és a Villanovai Arnold előírásait szedték elő. Már Torella (1497) és Aquitanus (1498) különféle kénesővel készült kenőcsöket alkalmaznak részben ólommal, kénnel, gyantás és egyéb anyagokkal keverve, de e tökéletlenül szerkesztett s minden rendszer nélkül alkalmazott gyógyítószerrel nem egyszer súlyos intoxicatiókat okoztak. A súlyos, lethalis syphilis esetek, melyeket sokan a kéneső kezeléssel hoztak összeköttetésbe, mely a társadalom élén álló oly férfiakat sújtott, mint Martini bibo- ros-érseket, Borgia János, Alfonz és Pétert, ily haláleset alkalmával nagy és éles vitákra szolgáltatott okot, ami még a kezdetben merkurialista Torella-í is arra bírta, hogy az ellenkező táborhoz csatlakozzék s a főleg «szaracén-kenőcs» név alatt ismert erős kénesőtartalmú, kilenc nap alatt igen erős nyálfolyást okozó szer ellen hevesen kikeljen. A nagy járvány idején Gilinus (1497), a velencei Brocardus, a firenzei Beniveni (1497) s mások már többé-kevésbé hívei a kénesőnek s a nagytekintélyű P. Pinctor, ki VI. Sándor pápát is kigyógyította, kritikailag tárgyalja a kéneső hatását és annak ellenére is, hogy a szer esetleg kártékony mellékhatásokkal is bir, azt alkalmazandónak véli. A kiváló spanyol orvos, Almenar (1502) nagy tudással fejtegeti, hogy mivel a betegség mindig egy és ugyanaz s csupán tünetei váltakoznak, ezért ellene csupán egy gyógyító módra van szükség s azok, akik kizárólag a fájdalmakat, vagy csupán a kiütéseket tartják szem előtt, szóval symptomásan gyógyítanak, csak tökéletlen
