Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)

A szerzett syphilis - A szerzett syphilis második (korai) szakasza. Secundaer stádium

108 kívül, nem nagyon zavaró. Amint azonban a fogamzás bekövetkezett és az ovuliim beágyazása a deciduaképződéssel megindul, a syphilis a legsúlyosabb módon érvényre jut, amennyiben úgy a foetalis, mint az anyai placentában deletter elváltozások mutatkoznak és a deciduában a ViRCHow-tól először leírt endometritiá decidualió polypoóa et tu- beroóa kifejlődik». Kétségtelen, hogy a női genitaliák vérzéseinek egy nagy részét a lues okozza már a második, de nem kevésbé gyakran a tertian- szak­ban. Dreyer (1906) az irodalomból 14 oly esetet gyűjtött össze (OzENNE, SaGUET F. LA TŐRRE, ROBINEAU, FrANCESCHINI, TrIPEAE, Barthelemy, Schuckowsky), ahol a kauzális összefüggés meg volt. Muratow (1907) különösen kiemeli, hogy ily vérzések stypticumokra, sót curettagera sem javulnak, míg antilueses kúrára feltűnő gyorsan gyógyulnak s szerinte jellemző az is. hogy a méh ily esetekben nin­csen megnagyobbodva, palpatióra nem fájdalmas, consistentiája merev s a collum rendesen bővérű. Falk (1909) esetében a kétségtelenül lueses ulcus portionis-hoz társuló metroragghia antilueses kezelésre gyorsan gyógyult. Muratow, valamint Morisani és Dalche a fiatal leányoknál mutatkozó virginalis menorrhagiákat a világrahozott kies­nek tudják be. Mások amenorrhoeát láttak a kieshez társulni. GrXfen- berg recens luesesektől curette-tel eltávolított méhnyálhártya ezafatok- ban a pallidát nem volt képes megtalálni. A szem. A Azem-nek minden egyes része székhelye lehet a syphilises gócz­nak s a szerv anatómiai viszonyainak különböző voltából következően a kórkép is igen változatos lehet. A lueses szembajok a betegségre jellemző specifikus képződmények, avagy olyanok, melyeknél a diagnostika egyéb segédeszközeinek (anamnesis, egyéb testrészeken egyidejűleg észlelhető jelenségek. WASSERMANN-féle reactio) igénybe­vétele is szükséges, mivel maga a kórkép más kóroktani alapon tá­madó betegségekhez is társulhat. Mint a primseraffectiónál már emlí­tettük, maga a fertőzés is történhetik a látószerven s az «per con­tinuitatem» is megbetegedhetik, de mégis az esetek túlnyomó nagy számában a betegség haematogen úton terjed át reá. A őzemhéj-ow a secundan’ szakban a foltos kiütés a pillaszőr ki­hullását okozhatja (Michel). A papulás kiütés a szemzúgban szokott mutatkozni a testfelület hasonló jellegű syphilidjeivel ccexistálva (Desmarres, Galezovszky, Wilbrand, Staelin). Épúgy előfordulhat a kötőhártya (conjunctiva) papulás syphilise (Sichel, Lang, G. Guttmann, H. Wolfe). Goldzieher és Sattler conjunctiviti A granuloáa áyphi- litica elnevezés alatt egy a trachomához hasonlító szembántalmat ír­tak le, amely syphilisellenes kezelésre nyom hátrahagyása nélkül gyó­gyul. A szarúhártya megbetegedése többnyire a világrahozott syphi- list kíséri, de a szerzettnél is előfordul néha. A keratitió parenchy- matoóa rendesen a széleken kezdődik s a homályosodás a középpont «

Next

/
Oldalképek
Tartalom