Pólya Jenő: Az orvostudomány regénye
I. Rész: Képek a múltból - II. Fejezet. Az orvos mint varázsló
27 pótoknak felismerésében, amelyek kezelésére a siker reményével vállalkozhatnak — egyébként azonban semmit sem tudnak. Viszont a legtöbb eset, melyben hozzájuk fordulnak, éppen ebbe az »egyébként«- kategóriába tartozik. Ilyenkor el kell hagyják tapasztalataik biztos talaját és rá kell magukat bízniok azokra az elképzelésekre, melyeket maguknak a betegségekről általában és az éppen gyógyításra váró betegségről különösen alkottak, vagy melyeket őseiktől, tanítóiktól elsajátítottak. Az a hamis természettudomány, melyre cselekvésüket alapozzák : ■a babona és az a cselekvés, mely a babonán alapul: a varázslat. Hiba volna azt gondolni, hogy minden varázslat káros, vagy legalább is haszontalan ; ez kétségtelenül sokszor van így, de kétségtelen az is, hogy a varázslat igen hathatós lelki gyógymód is lehet, aminek jelentőségét tapasztalt orvos sohasem fogja kétségbe vonni és az is bizonyos, hogy ilyen varázslat kapcsán, annak örve alatt a primitív ember babonáinak megfelelő formák közt akárhányszor olyan orvosi beavatkozások történnek, melyeknek van bizonyos józan magva ; sőt nem egyszer a babonás cselekmény csak kiegészítője egy igen célszerű gyógyeljárásnak, mint a cukor a pilulán, hogy a beteg szívesebben vegye. BARTELS kitűnő könyvében olvassuk például a következő históriát: Egy indiánus főnököt megszúrtak a 4. és 5. borda között; a szúrás megnyitotta a mellhártyát is és a seb erősen vérzett, mindaddig, amíg égy erős köhögési roham közben nem tolult ki a tüdő, mely kitömte a sebet, mire a vérzés szűnt. Mit csináljanak? A tüdőt nem merték visszahelyezni, mert féltek az új vérzéstől, tehát levágták a kiálló részét, megfőzték és odaadták a páciensnek, hogy egye meg. A seb begyógyult, a beteg meggyógyult, csupán tüdősérv maradt vissza. — Hogy a beteggel megetették a saját tüdejét, az nyilván kóklerség volt, de a gyógyítás egyébként feltétlenül helyes sebészi gondolkodásra vall. Vagy itt van a kalmükök derék bálványa, az Ocsirbani, akinek tápláló- csatornája nyílegyenesen fut, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy hívei a papjaik által megszentelt labdacsokat úgy vegyék be, hogy az először a bálványon áthaladjon, mely célból a labdacsot a bálvány szájába dobják, mialatt a páciens saját száját a bálvány táplálócsatornájának ellenkező pólusához illeszti. Azért a labdacs lehet egyébként is hasznos, de lelki hatását a bevétel ilyen módja bizonyára lényegesen fokozza. Az különben is igen elterjedt dolog, hogy az orvosságok gyűjtése, el tevése, elkészítése, bevétele bizonyos rítusokhoz 6 Ocsirbani (BAAS).
