Pólya Jenő: Az orvostudomány regénye
I. Rész: Képek a múltból - I. Fejezet. A kezdetek kezdete
14 sérüléses eredetű csonthiány is arra vallanak, hogy a kőkorszak emberei is gondosan ápolták betegeiket. Hogy szakértő kezelésben is részesítették őket, azt mutatja a csonttörések jó gyógyulása s erre vallanak az e korból való koponyalékelések is. Mindezeken felül pedig a csontok még azt is elárulják, hogy az ősemberek nem voltak hosszúéletűek. Alig akadtak közöttük olyanok, akik 20—30 évnél tovább éltek volna, amiben egyforma része lehetett azoknak a veszélyeknek, melyek embertársaik, ragadozók, mérges kígyók és egyéb veszélyes állatok részéről fenyegették őket és a betegségeknek, főképpen pedig a fertőző betegségeknek, melyekről már a történelmi idők tanúságai alapján is feltehető, hogy egész népeket kipusztítottak, illetve ellenállóképességükben annyira meggyengítettek, hogy ellenségeik könnyebben végeztek velük. 4. Igen nehéz az ősember orvosi ismereteiről és gyógyító tevékenységéről helyes képet alkotnunk. A csontleletekből, rajzokból, szobrokból, eszközökből, melyek az őskorból visszamaradtak, sok mindent ki lehet ugyan olvasni, de túlságosan kevés olyasmit, ami megnyugtató bizonyossággal állítható lenne. Hozzájárul ehhez az, hogy a felelet, melyet a felvetett kérdésekre adhatunk, korántsem lehet egyértelmű, mert hiszen az az idő, mely az ember megjelenésétől a történelmi idők kezdetéig elmúlt, sokszorosan meghaladja a történelmi időket és az évezredek folyamán az ősember életviszonyai és kultúrája is lényeges változásokon mentek át és különböző idők és különböző helyek különböző kul- túrfokának megfelelően nyilván a gyógyító tevékenység is különböző volt. Annak pontos rekonstrukciój'i, hogy mit tudott az ősember és mit nem aligha lehetséges, még akkor sem, ha az őskori leletek nyújtotta tanulságokat kiegészítjük olyanokkal, melyek a kultúrától többé- kevésbbé elmaradt és nem egyszer az őskori ember kultúrfokán visszamaradt, úgynevezett primitív népeken szerzett megfigyelésekből vonhatók le. Kétségtelen viszont, hogy ezen primitív népek szokásaiban, eszközeiben, kultúr jelenségeiben és gyógyító tevékenységében vannak bizonyos hasonlatosságok még olyankor is, ha távoli lakóhelyeiken egymással közvetlen érintkezésbe nem kerülhettek és ez bizonyos mértékig feljogosít ama következtetésre, hogy talán az ősember is valahogy ilyesféleképpen cselekedhetett. Ennek pontos megállapítása azonban tulajdonképpen nem is túlságosan fontos célunk szempontjából. Azt akarjuk bemutatni, hogy a ma orvostudománya hogyan fejlődött, igyekszünk ennek gondolatait primitív alakjukig követni és közömbös ránk nézve, hogy ezeket az ősök sírjaiban vagy távoli országok vad népeinek szokásaiban fedezzük fel. Ez utóbbiak nemcsak pontosabban megfigyelhetők, hanem az is
